Kovács Lászlót sajnálkozásra ítélték

Vágólapra másolva!
A Legfőbb Ügyészség (LÜ) jogerősen pert nyert Kovács László MSZP-elnök ellen. Az ítélet szerint a politikus megsértette az LÜ jó hírnévhez fűződő személyiségi jogát, amikor egy lakossági fórumon azt mondta: az ügyészség nem bűnüldözéssel, hanem bűnpártolással foglalkozik. Ezért az MTI-n keresztül sajnálkozását kell kifejeznie Kovácsnak.
Vágólapra másolva!

Megsértette a Legfőbb Ügyészség jó hírnévhez fűződő személyiségi jogát Kovács László, az MSZP elnöke, amikor egy fórumon azt a hamis látszatot keltette, hogy az ügyészség több ügyben nyomozást megszüntető határozatának meghozatalával bűnpártolást követett volna el - hirdette ki másodfokú ítéletét a Fővárosi Ítélőtábla csütörtökön.

Az ügyészség azért indított pert a politikus ellen, mert a pártelnök tavaly egy lakossági fórumon kijelentette: az ügyészség nem bűnüldözéssel, hanem bűnpártolással foglalkozik. A politikus ezt annak kapcsán jelentette ki, hogy az ügyészség számos, az előző kormányzati ciklushoz kapcsolódó korrupciógyanús ügyben szüntette meg a nyomozást. A Legfőbb Ügyészség keresetében azt kérte, hogy Kovács László adjon ki egy közleményt a Magyar Távirati Irodán keresztül, amelyben elismeri a jogsértést, és elnézést kér az ügyészségtől.

A Fővárosi Ítélőtábla csütörtökön hozott jogerős ítéletében eltiltotta az alperest a további jogsértéstől, és kötelezte, hogy elégtétel adásaként az ítélet jogsértést megállapító rendelkezését sajnálkozásának kifejezésével saját költségén 15 napon belül tettese közzé az MTI-n keresztül.

Kovács László sajnálatosnak tartja az ítéletet, gondosan tanulmányozza indoklását, majd ügyvédjével konzultálva dönt esetleges felülvizsgálati kérelem benyújtásáról vagy más lépésről - közölte csütörtökön az MTI-vel a Nagykanizsán sajtóbeszélgetésen részt vevő Kovács.

A Fővárosi Ítélőtábla mostani ítéletében megváltoztatta a Fővárosi Bíróság februárban hozott elsőfokú ítéletét. Az FB korábban ugyanis nem jogerősen felmentette Kovácsot. A korábbi ítélet szerint Kovács csak véleményét nyilvánította ki, az azonban nem a bíróság feladata ebben az esetben, hogy annak igazságtartalmát vizsgálja.