Harmadannyiba kerül a külképviseleti EP-választás

Vágólapra másolva!
A tervezett háromszázmillió forint helyett csak 117 millióba kerül a külképviseleti szavazás, miután a parlament hétfői döntése értelmében a nagykövetségekre nem utaznak négytagú szavazatszámláló bizottságok.
Vágólapra másolva!

Az Országos Választási Iroda (OVI) 183 millió forintot takarít meg azzal, hogy a korábban tervezettel ellentétben a külképviseletekre utazó szavazatszámláló bizottságok helyett a külképviseleti választási irodák személyzete fogadja a szavazókat, és a szavazókörök bezárását követően a lezárt urnát bontatlanul és haladéktalanul, futárok továbbítják az Országos Választási Bizottsághoz - írta közleményében a belügyi tárca sajtóosztálya.

A külképviseleti szavazatszámláló bizottságok utaztatásának, szállásának és napidíjának 210 millió forintos költségei kétmillió forintra csökkentek, és ez az összeg is csak a szállás, illetve az utazás lemondása miatt maradt fenn.

Ugyanakkor a Külképviseleti Választási Irodák költségei 43 millió forintról 68 millióra nőttek, a külképviseleti szavazatszámláló bizottságok helyett utazó 71 külügyi futár pótlólag felmerülő kiadásai miatt.

A szavazás napján a szavazókörökben felmerülő kiadásokra, valamint az egyéb szavazástechnikai eszközök szállítása, illetve a külföldön élő magyar állampolgárok tájékoztatására szánt 47 millió forint változatlan maradt.