Vágólapra másolva!
Demszky Gábor befizette negyvenezer forintos büntetését, és leadta jogosítványát, amelyet négy hónapra vontak be. Részt vett ugyanakkor a szükséges orvosi vizsgálaton is, a jogosítvány újbóli érvényesítéséhez.
Vágólapra másolva!

Demszky Gábor főpolgármestert május 9-én gyorshajtásért állították meg a Nógrád Megyei Rendőr-főkapitányság munkatársai. Mivel jogosítványa lejárt, azt az intézkedő rendőr bevonta és feljelentést tett a lakóhely szerint illetékes Pest Megyei Rendőr-főkapitányságon.

Közben Demszky Gábor részt vett és megfelelt a jogosítvány újbóli érvényesítéséhez szükséges orvosi vizsgálaton. Ezt követően a közelmúltban jogosítványát visszakapta, és várta a függőben lévő eljárás eredményét.

A Pest Megyei Rendőr-főkapitányság csütörtökön postázta határozatát, amelyben 40 ezer forint szabálysértési bírságot szabott ki és négy hónapra bevonta a főpolgármester jogosítványát. Demszky Gábor a határozat ellen nem fellebbezett, vezetői engedélyét leadta, a büntetést befizette - tudatta a Főpolgármesteri Hivatal sajtóosztálya közleményében.