Magyarország a romák, az USA Irak miatt kapott ki az Amnestytől

Vágólapra másolva!
Az Amnesty International (AI) emberi jogi szervezet 2004. évi jelentése szerint Magyarországon továbbra sem szűnt meg a romák diszkriminációja, a hatóságok sok esetben bántanak, vernek meg cigányokat. Kifogásolták azt is, hogy a pszichiátriai intézetekben még mindig rácsos ágyakba fektetik a betegeket. A jelentés nagyon megszidta az USA-t: a jogvédők szerint az amerikai kormány saját országhatárain belül is megsérti az emberi jogokat, szánt szándékkal nem vesz tudomást a külföldön történt erőszakos cselekményekről, és ott és akkor mér megelőző jellegű katonai csapást, ahol saját megítélése szerint azt jónak tartja.
Vágólapra másolva!

Az Amnesty International 2004-es Magyarországról szóló országjelentése szerint a romák még mindig diszkriminációval szembesülnek az élet minden területén, például az egészségügyi ellátásban, a munkavállalás során és lakáskérdésekben.

Az AI szerint előfordult, hogy szülészeteken elkülönítették a romákat a nem romáktól. Megemlíti a tanulmány a romaellenességgel kapcsolatban, hogy Piliscsaba aljegyzője az ott élő romák számával kapcsolatban, tanúk szerint állítólag azt mondta: "Úristen, ennyien vannak, kár, hogy Hitler nem velük kezdte!" Az aljegyzőt ezután azonnal felfüggesztették állásából.

A nemzetközi emberi jogi szervezet szerint a rendőröknél is erős maradt a roma-ellenes előítélet. Az Országos Rendőr-főkapitányság internetes oldalán is közzétett körözésekben például néhány gyanúsítottról azt írják, hogy "romákhoz hasonlóan beszélnek, ami jele annak, hogy iskolázatlan emberek", másokról meg azt, hogy "roma kinézetűek....jellegzetesen sötét bőrűek".

Bírálja a jelentés a magyar hatóságokat a menekültekkel kapcsolatos bánásmód miatt is, bár megjegyzik, hogy ezen a téren némi javulás történt. Továbbra is aggályos azonban a menedékkérők őrizetbe vételének gyakorlata: egy tavaly augusztusi jelentésben az ENSZ Menekültügyi Főbiztossága úgy jellemezte ezt a helyzetet, hogy Magyarországon az a hozzáállás, hogy a letartóztatott menedékkérők nem érdemlik meg a jogi védelmet. A jelentés megjegyzi azt is, hogy sok magyar elmeszociális otthonban elofordul, hogy a szellemi fogyatékkal élőket rácsos ágyban tartják.

Az Amnesty szerint a világ 132 országában, köztük Magyarországon is előfordul, hogy rendőrök, vagy más fegyveres testületek tagjai vesznek részt kínzásokban, vagy más módon, de súlyosan megsértik az emberi jogokat.