Határozottabb kormányzást akar az SZDSZ

Vágólapra másolva!
Az SZDSZ megfelelőnek ítéli a kormány eddigi munkáját, de a hátralévő két évben határozottabb kormányzást vár és nagyobb politikai bátorságot a reformok elindításához - jelentette ki Kuncze Gábor szerdán Baján.
Vágólapra másolva!

"Megfelelőnek ítéljük a kormány eddigi munkáját, de a hátralévő két évben határozottabb kormányzati intézkedéseket várunk és azt, hogy nagyobb politikai bátorsággal fogjanak neki a reformok elindításának" - mondta a szabad demokraták elnöke.

Kuncze Gábor egy európai parlamenti választási kampányrendezvény előtt tartott sajtótájékoztatóján három területet emelt ki, ahol komoly reformokra van szükség: az eddiginél erőteljesebb adócsökkentést kell folytatni a ciklus hátralévő részében, az egészségügy reformjával nem lehet várni, mert a betegek részére jobb szolgáltatást kell biztosítani és a közigazgatás reformjára is szükség van, mert erősíteni kell a régiókat és a kistérségeket.

A pártelnök közölte, a lakosság életszínvonala az elmúlt két évben egyértelműen növekedett. "Ez akkor is igaz, ha azt is tudjuk, hogy továbbra is nagyon sokan vannak olyanok, akik rászorulnak a támogatásra" - mondta.

A kérdésre, hogy az SZDSZ mit javasol a kormánynak, miután az Alkotmánybíróság úgy döntött, alkotmányellenes a gyógyszerek árának befagyasztásáról szóló kormányrendelet, Kuncze Gábor úgy fogalmazott: "most előállt egy új helyzet, nem gondolom, hogy erőből, törvényhozási eszközökkel kell kezelni". A kormánynak a tárgyalóasztal mellett kell a gyógyszergyártókkal megtalálni a mindenki számára még megfelelő megoldást - fűzte hozzá.

Az EP-választásokról szólva elmondta, hogy az SZDSZ célja két mandátum megszerzése. A legújabb közvélemény-kutatási eredmények alapján ez reális cél - tette hozzá.