Előállították a Lelkiismeret'88 tagjait

Vágólapra másolva!
A rendőrség előállította Kocsis Imrét, a Lelkiismeret'88 Csoport vezetőjét, valamint két férfit, illetve két nőt. A szervezet aktivistái vasárnap délután a rendőrségi és a bírósági tiltás ellenére megjelentek a fővárosi Erzsébet téren, hogy megtartsák a csoport rendezvényét. Az Erzsébet téren zsidó szervezetek tartottak rendezvényt, a Lelkiismeret'88 pedig "ellen-rendezvényre" készült.
Vágólapra másolva!

Vasárnap délután 2 órakor, a rendezvény miatt kordonnal lezárt terület előtt, az Erzsébet téren megjelent Kocsis Imre és a Lelkiismeret'88 Csoport több aktivistája. A rendőrség közölte Kocsis Imrével, hogy rendezvényét a rendőrség, majd a bíróság is megtiltotta és felszólították, hogy hagyja el a helyszínt. A felszólításnak nem tett eleget és a kordon mögött zajló rendezvény után érdeklődött a biztonsági szolgálat embereinél. Az Erzsébet téren zsidó szervezetek tartanak előre bejelentett rendezvény keretében szolidaritási napot Izrael Állam függetlenségének 56. évfordulója alkalmából.

A rendőrség ismételten felszólította Kocsis Imrét, hogy hagyja el a helyszínt, ennek a csoport vezetője nem tett eleget, ezért a rendőrség előállította. A rendőrség szintén előállított egy férfit és két nőt, akik hangosító berendezéssel érkeztek az Erzsébet térre. A nők előállításánál kisebb dulakodás alakult ki. Kozák László alezredes, a Budapesti Rendőr-főkapitányság szóvivője elmondta, hogy azért állították elő a négy embert, mert olyan felszereléssel érkeztek, amely a demonstráció megtartásának szándékára utalt és többszöri felszólítás ellenére sem hagyták el a helyszínt.

A csoport korábban bejelentette, hogy miközben az Erzsébet téren zsidó szervezetek megemlékezése zajlik, ők "goj-találkozót" szeretnének tartani. Kocsis Imre, a szervezet vezetője szerint ez egy kulturális rendezvény lett volna, ahol be akarták mutatni "markánsan a goj és más kultúrák közötti különbségeket". A hagyományos zsidó szemében a goj (gojim) a keresztény európait jelenti.

A rendezvényt a budapesti rendőrfőkapitány pénteken arra hivatkozva tiltotta meg, hogy a jelzett időszakban és helyszínen a rendezvény megtartása más, előbb bejelentett rendezvény lebonyolításában fennakadást okozna és a közlekedés rendjének aránytalan sérelmével járna. A Lelkiismeret '88 jogorvoslat miatt a Fővárosi Bírósághoz fordult, ahol szombaton elutasították a demonstrációra vonatkozó kérelmet, a bíróság végzése ellen fellebbezésnek nincs helye.

Kocsis Imre, a Lelkiismeret'88 Csoport vezetője vasárnap délelőtt azt közölte, hogy tudomásul veszi, hogy a bíróság is megtiltotta a szervezet tervezett fővárosi találkozóját, ezért a megjelölt időpontban és helyen "más rendezvényt" tart a meghirdetett helyett.