Elkészült a világ leghosszabb debreceni kolbásza

Vágólapra másolva!
Debrecenben elkészült a világ leghosszabb debreceni páros kolbásza. A 135 méter hosszú kolbászhoz 200 méter belet, 70 kilogramm húst, szalonnát, és tetemes mennyiségű fűszert használtak fel.
Vágólapra másolva!

A világ leghosszabb debreceni páros kolbászát láthatták és ehették meg az Ízes Napok vendégei Debrecenben. A 135 méter hosszú világrekorder kolbásszal az idén megalapításának 110. évfordulóját ünneplő Debreceni Hús Rt. lepte meg a rendezvény közönségét. Kovács István, a cég vezérigazgatója elmondta, hogy világrekordhoz 200 méter belet, 70 kilogramm húst, szalonnát, és tetemes mennyiségű fűszert használtak fel. "Külön technikai-technológiai bravúr volt a méretes kolbász füstölése, mert a debreceni párost nemcsak főzik, hanem füstölik is" - tette hozzá a vezérigazgató. A világrekorder hosszúságú kolbász 1380 darab 9-9 centiméteres kis kolbászkából, vagyis 690 debreceni párosból állt össze. A világ leghosszabb debreceni párosát a hitelesítés után ténylegesen párosokra szabdalták, és azonnal el is fogyasztották.

A pénteken kezdődött, három napos Debreceni Ízes Napok kulináris és kulturális fesztivál éppen a kolbászgyártók jubileuma ürügyén a párosok jegyében zajlik. Ennek megfelelően minden, szombaton házasságot kötött ifjú pár - debreceni páros - részt vehetett egy sorsoláson, ha ellátogatott a fesztivál helyszínére. A legszerencsésebb páros törökországi nászutat nyert. Az ízes napok programja vasárnap amatőr pulykafőző versennyel folytatódik. A zárónapon is Guiness-rekordra készülnek Debrecenben: várhatóan elkészül a világ legnagyobb rablóhúsa is.