Népszavazás: Alkotmánybírósághoz fordul az MSZP

Vágólapra másolva!
Alkotmánybírósághoz fordul az MSZP a kórház-privatizációs népszavazás kérdésének értelmezése érdekében. A népszavazást a Munkáspárt kezdeményezte. Arra a kérdésre kell majd válaszolni: "Egyetért-e Ön azzal, hogy az egészségügyi közszolgáltató intézmények, kórházak maradjanak állami, önkormányzati tulajdonban, ezért az Országgyűlés semmisítse meg az ezzel ellentétes törvényt?".
Vágólapra másolva!

Az Alkotmánybíróságtól kéri a kórház-privatizációs népszavazás kérdésének értelmezését az MSZP - írja a Népszabadság. Lendvai Ildikó, a szocialisták frakcióvezetője a lépést azzal indokolta, hogy - az MSZP szerint - a jelenlegi szöveg már nem egyértelmű, jóváhagyása viszont a patikák, a magánpraxisok és az egyházi egészségügyi intézmények visszaállamosítását okozhatná.

Az egészségügyi intézmények magánosítását szabályozó törvényt az Alkotmánybíróság eljárási hibára hivatkozva még hatálybalépése előtt megsemmisítette. Ennek ellenére a jogszabály ellen tiltakozó Munkáspárt kellő számú aláírást gyűjtött össze a népszavazás kiírásához. Az Országgyűlésnek nem volt lehetősége arra, hogy a népszavazási kezdeményezést elutasítsa.

A népszavazást a Munkáspárt kezdeményezte. Arra a kérdésre kell majd válaszolni: "Egyetért-e Ön azzal, hogy az egészségügyi közszolgáltató intézmények, kórházak maradjanak állami, önkormányzati tulajdonban, ezért az Országgyűlés semmisítse meg az ezzel ellentétes törvényt?".