Fidesz: Mutyizott Demszky az utcabútor-beszerzésnél

Vágólapra másolva!
A Fidesz szerint a fővárosi utcabútorok beszerzésére kiírt pályázat törvényességi ellenőrzése szükséges, mivel jogszerűtlenül írták ki. A párt fővárosi frakcióvezetője egyebek mellett azt nehezményezi, hogy a pályázat előterjesztését nem láthatták a bizottságok, nincs benne, hol és mennyi utcabútort helyeznének el, és a majdani nyertes 25 évre megkapja jogot az utcabútorok reklámfelületeinek hasznosítására. Kupper András közölte, ha a közigazgatási hivatal nem indít eljárást, akkor a Fidesz maga teszi ezt meg.
Vágólapra másolva!

A budapesti utcabútorok beszerzéséről kiírt pályázat törvényességi ellenőrzési vizsgálatát kezdeményezte a közigazgatási hivatalnál a fővárosi Fidesz-MKDSZ frakció. A frakció azt szeretné, hogy a hivatal kötelezze a fővárost a pályázat visszavonására. Amennyiben erre nem kerül sor, akkor azt kérik, hogy a hivatal a törvénysértő pályázati kiírást bíróságon támadja meg. Erről Kupper András frakcióvezető számolt be csütörtöki sajtótájékoztatóján.

Kupper szerint "ahogy (...) a Demszky-féle városvezetés eljárt a közgyűlésen, az arról szólt, hogy miként lehet üzleteket asztal alatti mutyizással, cinkelt kártyákkal lejátszani. (...) Demszky Gábor hamis kártyákkal játszik, ingujjból varázsol elő pályázati nyerteseket." A politikus egy borítékba tette annak a cégcsoportnak a nevét, amelyre a frakció véleménye szerint kiírták a pályázatot. Ezt a borítékot közjegyzőnek adják át, és csak a pályázat eredményének kihirdetése után bontják fel.

Kupper András szerint a pályázat kiírása jogszerűtlen volt, az előterjesztés tervezetét nem láthatták a bizottságok, azt csak az április 29-ei közgyűlésen ismerhették meg a képviselők. Mint mondta, a pályázati kiírás szerint az ajánlatkérő a közterületi létesítmények telepítéséért és üzemeltetéséért ellenszolgáltatást nem nyújt, azonban a nyertes ajánlattevő 20-25 évre szóló kizárólagos jogosultságot szerez a reklámfelületek hasznosítására. Kérdésre válaszolva a reklámfelületből származó bevételt 10 milliárd forintos nagyságrendűre becsülte.

Az előterjesztés egyebek között nem tartalmazza, konkrétan hol, milyen számú illemhely, egyéb bútor, utasváró, hirdetőoszlop elhelyezését várja el a pályázat kiírója. Kupper András szerint sem az előterjesztésből, sem a pályázatból nem derül ki, hogy melyik jogszabálynak megfelelően kívánja a pályáztatást lefolytatni az önkormányzat.

Közölte, hogy a pályázat "egyes kérdéseket túlszabályoz, más kérdésekben pedig hallgat a részletekről, ami indokolatlan versenykorlátozást jelent". Ha a közigazgatási hivatal nem indít bírósági eljárást, akkor a Fidesz fogja azt megtenni - mondta a fideszes politikus.