Államosítástól féltik az eredetiségvizsgálatot

Vágólapra másolva!
Szándékos ellehetetlenítésükkel, és az államosítás előkészítésével vádolják a Belügyminisztériumot az autó-eredetiségvizsgálói piac szereplői - írja a Népszabadság. A lap szerint a tárca vélhetően szemet vetett az eredetiségvizsgálati piacban rejlő pénzforrásokra. A piac jelenlegi szereplői azonban az egész rendszer működését féltik a belügy tervezett intézkedéseitől.
Vágólapra másolva!

A gépjárművek minden adásvételkor kötelező eredetiségvizsgálatát a 1990-es évek közepén, vezették be, hogy visszaszorítsák az akkoriban már a politika számára is elviselhetetlen mértékű autólopásokat. Az autólopások számát sikerült is csökkenteni - írja a Népszabadság.

A bevezetéskor a tárca pályázaton választotta ki azokat a cégeket, amelyek képesek voltak megbízhatóan ellenőrizni, az autókat, hogy a járművön, vagy okmányain nem változtatták-e meg az azonosító adatokat és jeleket. A 2004 júliusától hatályos közlekedési nyilvántartásról szóló törvény azonban hatósági tevékenységgé minősítette át az eredetiségvizsgálatot. A tárcának ezért közbeszerzési eljárást kellett kiírnia a vizsgálat során alkalmazandó technológiára. Most egy cég lép az eddigi öt fővállalkozó helyébe, akik eddig különböző eljárásokkal végezték a vizsgálatot.

A lap szerint a jelenlegi piaci szereplők már a kezdetektől hevesen támadták a közbeszerzési pályázatot, sőt a közbeszerzési döntőbizottság is kimondta, hogy a pályázat egyes pontjai törvénysértők. Folyamatban van azonban egy büntetőeljárás is, mivel a jelenlegi fővállalkozók konzorciuma feljelentést tett ismeretlen tettes ellen üzleti titoksértésért. Szerintük ugyanis a BM kiszolgáltatta az általuk alkalmazott módszerek leírásait annak az érdekcsoportnak, amely az új törvény alapján kiírt pályázaton is indult.

Azt még nem tudni, hogy mikor hirdetnek győztest a kérdéses pályázaton, azonban a Népszabadság birtokában lévő dokumentumból kiderül, mi okozza a feszültséget a BM és a cégek között. A tárca szerint a fővállalkozók milliárdos éves bevételüket féltik, ugyanakkor a kérdéses belügyminiszteri rendelet szerint a tárca is a pénzre hajt.

A BM ugyanis eddig csak az autó adatainak ellenőrzéséért fizetendő díjat és a járműkísérő-lap árát kapta meg az eredetvizsgálat árából, a többi maradt a cégeknél. Ám a belügy elképzelései szerint a jövőben a járműfajtától függően 9-30 forint közötti díj bruttó 45 százaléka maradhatna a vállalkozóknál, a többi pedig a költségvetésé lenne. Ráadásul eredetiségvizsgálatot csak azok tehetnének, akik elvégzik a hivatal által előírt költségtérítéses tanfolyamokat és drága vizsgákat. A jelenlegi piaci szereplők szerint emiatt a vizsgálóállomások többsége várhatóan lehúzhatja a redőnyt, és ez bizonytalanná teheti a rendszer működését is - derül ki a Népszabadság írásából.