Patriot rakétákat telepíthetnek Magyarországra

Vágólapra másolva!
Hosszabb ideje tárgyalnak amerikai illetékesek a magyar kormányzattal arról, hogy rakétaelhárító rakétarendszereket telepítsenek az országban. A rakéták feladata az Iránból vagy Észak-Koreából Európára kilőtt ballisztikus rakéták megsemmisítése lenne. A tárgyalások még csak kezdeti szakaszban vannak - írja a Népszabadság.
Vágólapra másolva!

Patriot PAC-3-as rakétaütegeket, esetleg befogó-tűzvezető radarállomásokat állíthatnak fel Magyarország területén, amelyek feladata a "Gonosz Tengelyéhez sorolt államokból esetleg kilőtt ballisztikus rakéták megsemmisítése" - írja a Népszabadság.

Az Egyesült Államok vezetése arról tárgyal szövetségeseivel - a NATO-val, Japánnal, Tajvannal, sőt Oroszországgal is -, hogy telepítsenek-e ilyen rakétaelhárító-rendszereket a területükön. Az USA ugyanis attól tart, hogy Iránból vagy Észak-Koreából támadó ballisztikus rakétát lőnek ki.

A lap értesülései szerint az amerikaiak már hosszabb ideje folytatnak negyedéves rendszerességgel megbeszéléseket az ügyről a Külügyminisztérium és a Miniszterelnöki Hivatal magas beosztású képviselőivel. A legvalószínűbb, hogy ellenrakétákat telepítenek.

Magyarországra szakértők szerint kedvező földrajzi helyzete miatt esett a választás, mivel az Iránból vagy Észak-Koreából Európa ellen kilőtt rakétákat a cél előtti leszálló szakaszban hazánkból indított Patriotokkal a légkör legfelsőbb rétegeiben meg lehetne semmisíteni.

Szerencsére sem Iránról, sem Észak-Koreáról nem bizonyított hitelt érdemlően, hogy rendelkezne Európát is elérő, viszonylag pontos ballisztikus rakétával. Az észak-koreaiaknak ugyan jelentős hatótávolságú ilyen rakétái vannak, ám kérdéses, hogy lesz-e elég ideje az ottani totalitárius rendszernek ezeket tovább finomítani.

Igaz ugyanakkor, hogy a jelenleg rendelkezésre álló rakétaelhárító rendszerek sem tökéletesek, a Patriotokkal nem voltak elégedettek az 1991-és Öböl-háborúban, de a tavalyi iraki háborúban sem, és kérdéses, hogy mennyire lennének alkalmasak ballisztikus rakéták elfogására - írja a Népszabadság.