Antiszemitizmus.hu az antiszemitizmus ellen

Vágólapra másolva!
Egy internetes honlapon dokumentálja a Szombat című hetilap a magyar nyilvánosságban megjelent antiszemita megnyilvánulásokat, amelyeket elemeznek és kommentálnak. A honlapon nem csak szélsőjobboldalinak tartott sajtótermékek cikkei találhatóak meg, hanem liberális és baloldali lapokból is akad egy-két idézett cikk, amelyek a közel-keleti helyzetről szólnak.
Vágólapra másolva!

Az antiszemitizmus.hu honlap készítőinek célja, hogy világosan megmutassák, hol lépi át a bírálat a hazugság, az embertelenség határát, valamint a helyesnek vélt közéleti kánon, az erkölcsi és viselkedésbeli illemkódex kialakításáért küzdenek megfogalmazásuk szerint.

Antiszemitizmus.huhttp://www.szombat.org/antiszemitizmus/#

A honlap meghatározza, hogy mit tekint antiszemitának: a "Ne tedd mással, amit nem akarsz, hogy veled tegyenek" zsidó, illetve az "Amit tehát szeretnétek, hogy emberek veletek cselekedjenek, ti is ugyanazt cselekedjétek velük" keresztény elvének megsértését. Az oldal készítői az Izraellel szembeni egyoldalú, elfogult, torzító és hamisító ellenségességet is antiszemita indítékúnak tekintik. Így felkerültek a honlapra baloldalinak és liberálisnak tartott lapok (Népszabadság, Népszava, Magyar Hírlap) cikkei is. Szerepel a Magyar Nemzet és a Demokrata is néhány írással, valamint a Magyar Rádió Vasárnapi Újság című műsorából egy interjú és egy jegyzet van a "szégyenlistán".

Az egyik párt honlapján szereplő írások is helyt kaptak, mégpedig a Jobbiké, valamint a polgári körökhöz tartozó Gondola.hu is felkerült.

A honlapon két, antiszemitizmussal kapcsolatos, közelmúltbeli vitával foglalkozó cikk is olvasható pró és kontra. Az egyik a Teleki-szobor elhelyezésével kapcsolatos, a másik pedig Tilos rádió elleni tüntetésen elhangzott Döbrentei-beszéd, amely miatt sok író kilépett az írószövetségből.