Dj-háború és diszkórazziák a másolt CD-k miatt

Vágólapra másolva!
Rendszeresen razziáznak a diszkókban, másolt CD-k után kutatva a Magyar Hanglemezgyártók Szövetségének munkatársai. A rajtaütéseken több esetben a Magyar Lemezlovas Egyesület elnöke is részt vett. Az akciók során átvizsgálják a dj-k lemezgyűjteményét, és ha szerintük nem jogtiszta CD-ket találnak, azt jelentik a rendőröknek, akik később lefoglalják ezeket, és büntetőeljárást indítanak. Eközben kiderült, hogy az eddigi eljárások több ponton is vitathatóak. Egy rendőrségi állásfoglalás szerint ugyanis a Mahasz munkatársainak jelenléte a razziákon kifejezetten aggályos, az pedig nem feltétlenül bűncselekmény, ha egy dj-nél másolt CD-ket találnak, ha azt nem használja fel a műsorhoz.
Vágólapra másolva!
Fotó: Bandere
Képünk illusztráció

Folyamatosan razziáznak a rendőrök a Mahasz munkatársainak társaságában az ország különböző diszkóiban. A rajtaütéseken nem jogtiszta, írott CD-k után kutatnak. Az írott CD-ket a rendőrség a jelenlegi gyakorlat szerint csak akkor tekinti jogtisztának, ha a Mahasz hologrammos matricája igazolja a díjfizetést, ami lemezenként 1800 forint. Hiába hivatkoznak arra a lemezlovasok, hogy saját tulajdonú, gyári lemezeikről készítettek másolatot, mert a másolat készítése is engedélyköteles. A gyakorlatban az az érv is hatástalannak bizonyult, hogy az üres CD-k árába már beépítettek 44 forint szerzői jogdíjat, így kétszer kell fizetni ugyanazért. Ezt ugyanis a Mahasz jogdíjkompenzációnak tekinti, ami szerintük nem ad felmentést az 1800 forintos újabb díjfizetés alól.

Papp Árpád (DJ Rpy), aki Csongrád megyében több szórakozóhelyen is fellép, már több razziát is átélt. Először 2002 novemberében jelentek meg rendőrök abban a diszkóban, ahol dolgozott. Átkutatták lemezeit, és lefoglaltak 74 írott CD-t. Emellett az éppen dj-vizsgára készülő barátja lemezeit is lefoglalták. "Annak ellenére elvitték a barátom lemezeit is, hogy ő nem dolgozott, nem is léphetett volna fel, mert akkor még nem tette le a vizsgát. Csak azért jött le velem, hogy még nyitás előtt gyakoroljon" - mondja Papp Árpád. Később szerzői és szomszédos jogok megsértése miatt 350 ezer forintra büntette a bíróság Papp Árpádot, annak ellenére, hogy bemutatta az eredeti, jogtiszta lemezeket, amelyekről a másolatokat készítette.

A dj-k ugyanis - hogy kevesebb CD-vel kelljen utazniuk - a gyári lemezekről átmásolnak néhány számot írható CD-re, saját készítésű válogatáslemezeket készítenek. DJ Rpy is ezt tette, azért nem érti, hogy miért kezelték bűnözőként, amikor több tízezer forintot költ jogtiszta lemezekre, csak munkája megkönnyítése érdekében másolta át a dalokat üres CD-re.

Később, idén februárban is ellenőrizték a csongrádi dj-t. Először este 11 körül jelent meg két civil ruhás rendőr és egy hölgy a Mahasz képviseletében, igazolványt egyikük sem mutatott - emlékezett vissza a dj. Átkutatták a lemezeimet, írott CD-t kerestek. Tanultam a korábbi esetből, nem volt nálam egyetlen ilyen lemez sem. Mivel nem találtak írott CD-ket, elmentek. Néhány órával később azonban visszajöttek, Jeszenszky Zsolttal, a Magyar Lemezlovasok Egyesülete elnökével. Ő is átkutatta a gyűjteményt, de ezúttal sem jártak sikerrel. A kutakodás után Jeszenszky azt ajánlotta: lépjek be az egyesületébe, mert akkor jól járhatok - idézte fel a történteket Dj Rpy.

A szolnoki Alács Zsolt szintén másolt CD-k miatt járt pórul. Miután letette idén február végén a hivatalos dj-vizsgát és elkezdhetett lemezlovasként dolgozni, jelentkezett a Mahasznál, hogy kifizetné másolt lemezei után a jogdíjakat. A Mahasz megkeresését e-mailben visszaigazolta, és azt is közölték, hamarosan küldik a szükséges szerződést. Alács Zsolt ezután néhány nappal fellépett egy helyi diszkóban, ahol éppen razziát tartottak a rendőrök és a Mahasz munkatársai. Alács Zsolt állította, hogy lemezeit a Mahasz munkatársa kutatta át, nem a rendőrök. Először úgy tűnt, mivel már írásban jelezte fizetési szándékát, megúszhatja a büntetést, végül azonban a rendőrök úgy döntöttek, lefoglalják CD-it, és büntetőeljárást indítanak ellene.

A több évtizede diszkózó Arató Andrástól több dj is segítséget kért a történtek miatt. Arató szerint igazságtalan, hogy a dj-ket megalázó tortúrának teszik ki. Az esetek többségében ugyanis a közönség előtt, a műsor kellős közepén jelennek meg a rendőrök a Mahasz munkatársaival és számoltatják el a dj-ket.

Arató szerint igazságtalan az is, hogy a Mahasz megszabhatja, hogy mennyit kell fizetni egy-egy CD után ahhoz, hogy jogtisztának tekintsék. Ráadásul nemcsak a Mahaszba tömörült gyártók vannak jelen a magyar piacon, így az sem érthető, hogy a Mahasz miért lép fel mindenki nevében, hatósági jogköröket gyakorolva.

Arató kifogásolja, hogy amikor a dj-ket razziák során ellenőrzik, akkor információi szerint többnyire a Mahaszhoz köthető feljelentés alapján intézkednek a rendőrök. Az ellenőrzéseken pedig a Mahasz munkatársai mint szaktanácsadók jelennek meg és eldöntik, melyik CD jogtiszta, melyik nem. Végül, ha elítélnek egy-egy lemezlovast, a Mahasz kapja meg a kártérítésként megítélt összeget.

Arató András ezért jogi állásfoglalást kért a rendőrségtől és a Legfőbb Ügyészségtől is a CD-lefoglalásokkal, razziákkal és a Mahasz fellépésével kapcsolatban. Az Országos Rendőr-főkapitányság főigazgató-helyettese már válaszolt Aratónak. A rendőrtábornok szerint "önmagában az a tény, hogy a diszkó rendezvényen a lemezlovasnál másolt lemezek találhatók - felhasználás hiányában - nem feltétlenül alapozza meg a szerzői vagy szerzői joghoz kapcsolódó jogok megsértésének gyanúját".

Az ORFK magas rangú vezetője szerint a Mahasz tagjainak a "nyomozási cselekményeken szaktanácsadói minőségben való részvétele kifejezetten aggályos, azonban a kizárás okait minden egyes ügyben, az eset összes körülményeire tekintettel kell vizsgálni".

A dandártábornok közölte azt is, hogy a "Mahasz munkatársai ellenőrzési és intézkedési jogosultsággal nem rendelkeznek. Megítélésem szerint a Mahasz tagjai a diszkópultokat és a lemezlovasok felszereléseit rendőrök jelenlétében sem kutathatják át, továbbá a lemezlovasokat nem számoltathatják el."

Jeszenszky Zsolt, a Magyar Lemezlovas Egyesület elnöke, a Mahasz munkatársa szerint viszont azért vett részt szaktanácsadóként az ellenőrzéseken, mert a rendőrök segítsége nélkül nehezebben ismerték volna fel a nem jogtiszta CD-ket. Szerinte azért van szükség ezekre az akciókra, mert a tisztességesen dolgozó dj-ket lehetetlenítik el a lopott hanganyaggal dolgozó lemezlovasok, mert túl olcsón dolgoznak. Ezt pedig amiatt tehetik meg, hogy nem fizetnek jogdíjat.

Jeszenszky elmondta azt is, folyamatosan járja az ország diszkóit, és azt ellenőrzi, kik dolgoznak nem jogtiszta hanghordozókkal. Először figyelmezeti a szabálytalankodó dj-ket, hogy fizessenek jogdíjat, mert ha a rendőrök kapják el, nem ússzák meg a büntetőeljárást.

A dj-egyesület elnöke mellett a Mahasz is razziázik. Ráadásul a Mahaszon belül külön nyomozócsoport foglalkozik a szerzői és szomszédos jogokat sértő anyagok felderítésével, összegyűjtésével, a jogsértők elleni büntető eljárásban szakértői vélemények elkészítésével elindításával, illetve az interneten fellelhető illegális zenei fájlok felkutatásával illetve a különböző nyomozóhatóságok részére szaktanácsadói véleményeket készítenek. Ha illegális hanghordozót talál a csoport, azt kérésükre a rendőrség lefoglalja - olvasható a szövetség honlapján.