Felfüggesztenék a szomszéddal háborúzó képviselő mentelmi jogát

Vágólapra másolva!
Kékesi Tibor MSZP-s képviselő mentelmi jogának felfüggesztését javasolta a mentelmi bizottság keddi ülésén. A politikust szomszédja jelentette fel rágalmazás és könnyű testi sértés miatt. Kettőjük között már évek óta rossz a viszony, elsősorban a garázsbejáró használata miatt csaptak össze az indulatok. Magánvádas ügyben a mentelmi bizottság általában nem szokta kiadni a képviselőket.
Vágólapra másolva!
Kékesi Tibor

A mentelmi bizottság keddi ülésén úgy döntött, hogy javasolja a parlamentnek Kékesi Tibor (MSZP) képviselői mentelmi jogának felfüggesztését két magánvádas feljelentés miatt. A politikust ugyanis szomszédja rágalmazás és könnyű testi sértés miatt is feljelentette korábban.

A rágalmazásos ügyben 7 igen, 3 tartózkodás, a testi sértéses ügyben pedig 8 igen és 2 tartózkodás mellett, ellenszavazat nélkül javasolta a testület az Országgyűlésnek, hogy adják ki a képviselőt. A parlament hétfőn dönt Kékesi mentelmi jogának felfüggesztéséről. A képviselők kétharmadának kellene igennel szavaznia ahhoz, hogy kiadják az MSZP-s politikust. Magánvádas ügyekben az eddigi gyakorlat ugyanakkor az volt, hogy sem a mentelmi bizottság, sem az Országgyűlés nem adta ki a képviselőket.

Az ügy előzménye, hogy a képviselő és szomszédja között mintegy két éve megromlott a viszony, elsősorban a garázsbejáró használata miatt veszekedtek. Tavaly év végén a képviselő állítólag autójával úgy parkolt, hogy belógott a nő garázsa elé, és ezt a hazaérkező asszony fel akarta venni videóra, amit Kékesi megpróbált megakadályozni személyiségi jogaira hivatkozva. A politikus a nő elmondása szerint nekiesett, kicsavarta a kezét, és a lábát rugdosta. A szomszédasszony végül ezt követően jelentette fel Kékesit.

Kékesi Tibor az [origo]-nak csak annyit mondott a bizottsági ülés után, hogy alkalmazkodik a kialakult helyzethez, de a testület döntését nem akarja kommentálni, jelzőkkel illetni. Arra a felvetésre sem akart reagálni a politikus, hogy a bizottság magánvádas ügyekben rendszerint nem javasolja a képviselők mentelmi jogának felfüggesztést.

Kékesi tavaly decemberben, az ügy kipattanásakor azt közölte: hosszabb ideje folyamatosan zaklatja a szomszédasszony a családját. A lökdösődéssel kapcsolatban a politikus nem akart részleteket elárulni, csupán annyit mondott: reméli, hogy a rendőrség hatékonyan rendezi az ügyet.

"Meg kell védenem a családomat a lehetséges eszközökkel. A szomszédasszony korábban ellopta a kislányom cicáit, megfenyegette feleségem édesanyját. Többször kértem rendőrségi intézkedést, jelenleg is több eljárás folyamatban van" - közölte tavaly decemberben az MSZP-s képviselő.

Azzal kapcsolatban, hogy az ügynek milyen következményei lehetnek az MSZP-ben és az Országgyűlésben, a politikus tavaly decemberben azt mondta az [origo]-nak: ez nem politikai kérdés. Ha a mentelmi bizottság elé kerül az ügy, "sem elősegíteni, sem hátráltatni nem fogom az illetékes bizottságot, nem fogok beleszólni, döntsenek az illetékesek" - mondta. Megjegyezte: szeretné rendezni a viszonyt a szomszéddal, mivel így nem tud élni. "Arra nem fog sor kerülni, hogy szeressük egymást, de remélem, normális viszony még lehet" - közölte.