Fegyvercsempészt fogtak Ferihegyen

Vágólapra másolva!
Fegyvercsempészet megalapozott gyanúja miatt indított eljárást a rendőrség egy magyar-kanadai kettős állampolgár ellen szombaton - közölte az Országos Rendőr-főkapitányság helyettes szóvivője.
Vágólapra másolva!

Az ORFK Repülőtéri Biztonsági Szolgálata fegyvercsempészet bűntette elkövetése megalapozott gyanúja miatt indított eljárást, szabadlábon hagyása mellett, egy 32 éves magyar-kanadai kettős állampolgár ellen - mondta Németh Lajos alezredes.

Elmondta: szombaton reggel az egyik feladott poggyászban a kötelező, rutinszerű ellenőrzés során lőszernek tűnő tárgyakat vélt felfedezni az utasbiztonsági szolgálat. A részletes ellenőrzés során a táskából többek között 26 darab 9 milliméteres éles pisztolylőszer került elő, amelyek mindegyike alkalmas kilövésre, emberi élet kioltására.

Emellett a táskában találtak egy erősen korrodált állapotban lévő, második világháborús MP 40 típusú géppisztolyt, valamint egyéb lőszereket, lőszerhüvelyeket, fegyveralkatrészeket - tette hozzá. Megjegyezte: a táska tulajdonosa elmondta, hogy a poggyászban lévő tárgyakat egy csongrádi lakostól vette jelképes összegért és úgy tudta, azokat az eladó egy volt HM-tűzszerésztől kapta.