Penészvirágért, rossz árcédulákért büntették a boltokat

Vágólapra másolva!
Több mint 95 millió forintnyi bírságot szabott ki a Fogyasztóvédelmi Főfelügyelőség boltokra, éttermekre és egyéb szolgáltató helyekre az év elején tartott országos ellenőrzésen. A most elkészült összefoglaló jelentésből kiderül, sok helyen szabálytalanul jelzik vagy fel sem tüntetik az árakat. A fogyasztóvédelmisek találtak olyan boltot, ahol penészvirágos felvágottat árultak, egy ruhaüzletet pedig azért büntettek meg, mert olcsóbban adta a pulóvert, mint amennyi ki volt írva.
Vágólapra másolva!

A Fogyasztóvédelmi Főfelügyelőség az év elején januárban és februárban végzett országos ellenőrzést boltokban, éttermekben és szolgáltatási helyeken. Mint az [origo]-hoz eljuttatott összefoglaló jelentésből kiderül, összesen 2310 ellenőrzést hajtottak végre, ennek felét bevásárlóközpontokban és áruházláncokban.

A felügyelőség munkatársai elsősorban azt figyelték, hogy az üzletekben megfelelően tüntetik-e fel az árakat, de ellenőrizték más szabályok betartását, például a termékek szavatosságát is. Az ellenőrzött egységek közel felénél, 49 százalékánál találtak hiányosságokat. A felügyelőség összesen több mint 95 millió forintban szabott ki bírságot többek között a fogyasztóvédelmi, a minőségvédelmi és a reklámfelügyeleti szabályok megsértése miatt.

Ugyanaz a mozzarella háromféle áron

A budakalászi CORA áruházat például egyéb hiányosságok mellett azért bírságolták meg, mert ugyanazt a füstölt mozzarella sajtot három különböző áron is árusították. Ha a csemegepultnál vette meg valaki, akkor 2419 forintba került kilója, ha az állványon, akkor 1929 forintba, ha pedig az akciós termékek közül vette el a vevő, akkor 1609 forintba.

A vizsgálat során kiderült, hogy nemcsak az egységárak - egy-egy termék kilós, literes árának - feltüntetésével vannak gondok, hanem a betétdíj jelzésével is. A tatabányai TESCO-ban például nem tüntették fel több bornál, hogy mennyibe kerül az üveg. A jelentés a betétdíjakkal kapcsolatban felhívja a figyelmet arra, hogy szabálytalanul jár el az az üzlet, amely csak akkor váltja vissza az üveget, ha a vevő számlával igazolja, hogy ott vette az árut.

Konkurenciaharc miatt hagyják le az árat

A fogyasztóvédelmisek vizsgálták azt is, hogy a kirakatokban feltüntetik-e az árakat. Egy fővárosi üzletet azért bírságoltak meg 150 ezer forintra, mert egy nagy értékű óra árát nem írták ki. Több tulajdonos a konkurenciaharccal magyarázta a kirakati árcédulák elhagyását. Egy szombathelyi vállalkozó például tett ki ugyan árjelző táblákat, de szándékosan elfordította azokat, hogy az utcáról ne lehessen látni az árakat. A versenytársaira hivatkozó üzlettulajdonos végül 20 ezer forintos bírságot kapott trükkjéért.

Sok helyen akadtak gondok az árleszállítási akciókkal is. A jelentés emlékeztet arra, hogy a jogszabályok szerint kötelező feltüntetni, hogy az akció mettől meddig tart, a kedvezmény mértékét, és utalni kell arra is, hogy abban mely termékek szerepelnek. Ezeket a szabályokat szegte meg a zalaegerszegi Plaza egyik üzlete, amikor a kirakatba azt írták ki, hogy "Minden 50%", közben pedig sok terméket csak 30 százalékos kedvezménnyel vagy teljes áron forgalmaztak. A fogyasztóvédelmisek szerint elterjedt az a hibás gyakorlat is, hogy az akciós termékeken csak az eredeti árat tüntetik fel, a kedvezményeset nem.