Fidesz: nem hajthatók be a főutak parkolási pótdíjai

Vágólapra másolva!
A fővárosi Fidesz-frakció szerint pillanatnyilag nincs senkinek sem joga behajtani a főutak parkolási pótdíjait, mivel csütörtökön járt le az önkormányzat és a parkolási társaság közötti haszonbérleti szerződés. A Fidesz mindezért elsősorban Vajda Pál főpolgármester-helyettest hibáztatja
Vágólapra másolva!

Csütörtökön lejárt a Fővárosi Önkormányzat és a Budapesti Önkormányzati Parkolási (BÖK) Kft. közötti haszonbérleti szerződés, amely alapján a társaság a budapesti főutakon való parkolás után díjat szedhetett be az autósoktól.

"A parkolási társaság jelenleg nem hajthatja be a pótdíjakat" - jelentette ki a fővárosi Fidesz frakcióvezető-helyettese, Wintermantel Zsolt, aki elmondta, hogy ez nem jelenti azt, hogy arra biztatják az autósokat, hogy ne fizessék vissza a parkolási pótdíjat. Már csak azért sem, mert az új szerződést visszamenőleges hatállyal is megköthetik. A Fidesz elsősorban a közlekedésért felelő MSZP-s főpolgármester-helyettest, Vajda Pált hibáztatja, hogy nem sikerült meghosszabbítani a lejárt szerződést.

A főváros illetékes bizottsága a jövő héten ül össze, hogy megvitassák a tennivalókat. Az [origo] megkereste a parkolási társaságot, azonban az egyedül nyilatkozni jogosult igazgatója, Novák Péter külföldön van.

Vajda Pál főpolgármester-helyettes a javában zajló EU-választási kampánynak tulajdonítja, hogy "a fideszesek butaságokat beszélve manipulálják az embereket". A szocialista politikus az ellenzéki tájékoztatón elhangzottakra reagálva az MTI-nek elmondta, hogy még ez a kampány sem igazolhatja azonban annak a megegyezésnek a felrúgását, amely parkolási kérdésben korábban közte és a Fidesz, valamint az MDF között létrejött. Közölte, hogy miután tavaly nyáron feladatkörébe került a parkolási téma, elkészített egy stratégiai anyagot, amellyel e két frakció egyetértett. Hozzátette, hogy a most zajló választási kampány miatt csak a májusi vagy júniusi közgyűlésre terjeszti be a fővárosi parkolás tíz évre szóló operatív rendezési tervét.

Wintermantel Zsolt felvetése kapcsán a főpolgármester-helyettes elmondta, hogy a fideszes irányítású várostervezési bizottság március 17-ei ülésére valóban nem készült el a szerződés módosítása. A testület következő, április 9-ei ülésére már benyújtották az előterjesztést. Megjegyezte, hogy a korábbi választási kampányokban is volt már példa arra, hogy ez a bizottság csak havonta egyszer ülésezett.

A főpolgármester-helyettes szerint attól, hogy a főváros és a kft. között nem történt meg a szerződésmódosítás, még érvényesek és hatályosak a kihelyezett KRESZ-táblák. Az autósoknak pedig a jelzőtáblák alapján továbbra is fizetniük kell a parkolási díjat. Vajda Pál közölte: azért is érthetetlen számára a fideszes felvetés, mivel e parkolási bevételekkel nem a kft., hanem a fővárosi önkormányzat rendelkezik.