Kedden vagy szerdán hozzák haza Kulcsárt

Vágólapra másolva!
Kedden vagy legkésőbb szerdán hozzák haza a milliárdos sikkasztással gyanúsított Kulcsár Attilát. A brókerügy egyik kulcsszereplőjét az osztrák-magyar határról az Interpol munkatársai szállítják majd Budapestre, ahol a rendőrség fogja kihallgatni.
Vágólapra másolva!

Az Országos Rendőr-főkapitányság (ORFK) kommunikációs igazgatója, Garamvölgyi László az [origo]-nak elmondta: hétfőn már biztosan nem hozzák haza a brókerügyben milliárdos sikkasztással gyanúsított Kulcsár Attilát. Garamvölgyi közlése szerint erre kedden vagy legkésőbb szerdán kerülhet sor. Kérdésünkre a kommunikációs igazgató hozzátette: ennél többet ő sem tud a jelenleg Bécsben őrzött gyanúsított hazahozatalának időpontjáról.

Annyit még elmondott, hogy Kulcsárt az Interpol munkatársai szállítják majd autóval az osztrák-magyar határról Budapestre, ahol valószínűleg a rendőrség Aradi utcai épületében fogják kihallgatni.

A rendőrségnek az őrizetbe vétel után 24 órán belül meg kell kezdenie a kihallgatást, amelyről értesíteni kell az ügyészséget és a gyanúsított ügyvédjét is. A Kulcsár védelmét ellátó Bánáti János nem kívánt válaszolni az [origo] azon kérdésére, hogy a rendőrség értesítette-e már a kihallgatás időpontjáról. Mint az ügyvéd megjegyezte, egyetért azzal a rendőrségi törekvéssel, hogy védence hazahozatalának időpontja ne kerüljön nyilvánosságra.

A Fővárosi Fügyészség szóvivője, Dobos Gabriella az [origo]-nak elmondta, nincs információjuk Kulcsár hazahozataláról. A szóvivő megerősítette, hogy "jelen állás szerint" a brókerügy gyanúsítottját a rendőrség hozza haza, és ők is fogják kihallgatni.

Kulcsárt - akinek kiadatásáról múlt héten döntött a bécsi legfelsőbb tartományi bíróság - a brókerbotrány kirobbanásakor távozott Magyarországról. Azt követően adtak ki ellene nemzetközi elfogatóparancsot, hogy nem jelent meg a tervezett rendőrségi kihallgatáson a magyar hatóságok előtt, csak ügyvédjét küldte el maga helyett. Tavaly július 17-én vették őrizetbe a bécsi Opera előtt azzal a gyanúval, hogy mintegy 88 millió euró értékű összeget sikkasztott el a K&H ügyfeleitől, és pénzmosással, engedély nélküli banki tevékenységgel, valamint hamis dokumentumok felhasználásával gyanúsították.