MSZP: Átverés a Fidesz tervezett aláírásgyűjtése

Vágólapra másolva!
Átverésnek nevezte a Fidesz aláírásgyűjtési akcióját a költségvetés módosítására az MSZP-szóvivője. Nyakó István szerint az Orbán Viktor által bejelentett aláírásgyűjtés alkotmányellenes.
Vágólapra másolva!

"Nem elegáns egy olyan ügyben aláírást gyűjteni, amelyben az alkotmány betűi szerint nem lehet népi kezdeményezést kiírni" - nyilatkozta a szóvivő a távirati irodának arra reagálva, hogy a költségvetés megváltoztatása érdekében nemzeti aláírásgyűjtő akcióra szólította fel híveit Orbán Viktor, a Fidesz elnöke a szervezet első szövetségi gyűlésén.

Nyakó István kijelentette: a nagyobbik ellenzéki párt az aláírásgyűjtő ívvel fog bekopogni az állampolgárokhoz, de kopogtatószelvénnyel kíván távozni onnan. Mint mondta, a szövetségi gyűlés egy jobboldali párt kampányra készülő kongresszusa volt. "Az összejövetel alaphangja a politika boszorkánykonyhájában készült, bár a demagógia, a populista fűszer kissé elrontja a főfogást" - közölte.

Nyakó István szociális demagógiának nevezte, hogy a Fidesz "egyik oldalról az állampolgárok terheit hamis összegekkel feltüntető szórólapkampányt folytat, másik oldalról azonban a költségvetés módosítását indítványozza, ami óriási összegekkel adósítaná el a magyar államot".