A fiatal rendőrök toleránsabbak idősebb társaiknál

Vágólapra másolva!
Egyre kevésbé előítéletesek a rendőrök a cigányokkal szemben, és a romák is egyre megértőbbek a rendőrökkel - mondják azok a rendőrtisztek, akiknek feladatuk közé tartozik a roma szervezetekkel való kapcsolattartás. A tolerancia elsősorban a fiatalabb egyenruhásokra jellemző, mivel a kiképzésük során a roma kultúrával is megismerkedtek, míg az idősebb kollégáiknál ez még nem volt tananyag.
Vágólapra másolva!

A rendőrség, hogy még jobb viszonyt alakítson ki a romákkal, megújítja a romareferensi hálózatát: a referenseknek konfliktuskezeléssel, bűnmegelőzéssel, valamint a közös roma-rendőr rendezvények szervezésével kell foglalkozniuk - mondta Szendrei János, az ORFK romaügyi referense. Az Országos Rendőr-főkapitányság 1999-ben állapodott meg az Országos Cigány Önkormányzattal, hogy rendőrségi összekötő tisztek a roma szervezetek által kijelölt koordinátorokkal tartsák a kapcsolatot és az esetleges problémákról egyeztessenek.

"Mind a roma társadalomnak, mind a rendőrségnek vannak előítéleteik egymás iránt, ezeket mindenképp oldani kell" - mondta a Somogy Megyei Rendőr-főkapitányság kapcsolattartó tisztje, Vass Ferenc őrnagy, aki elismeri, hogy volt néhány olyan szabálytalan rendőri intézkedés a romákkal szemben, amelyek növelhették a romák ellenérzéseit a rendőrökkel szemben. A romákkal való még zökkenőmentesebb kapcsolat kialakítása miatt roma származású romaügyi referens fog felelni a megyében.

Rendőrkézen a cigány nyelvkönyv/itthon/20030930arendorok.html

Ma már a rendőrképzés része a romák kultúrája és a konfliktuskezelés, de a régebbi rendőrök tananyagában ez még nem szerepelt. "Tagadhatatlan, hogy a fiatal rendőrök toleránsabbak néhány idősebb társuknál" - mondta Madari Róbert százados, a Bács-Kiskun megyei romaügyi referens. Ők ugyanis több információval rendelkeznek a cigányság történetéről, viselkedéskultúrájáról, már tanulták, hogy a romáknak más a habitusuk, hevesebb a vérmérsékletük, mint a magyarok többségének, így például a fiatal rendőrök nem ellenséges gesztusként fogják fel, ha a cigányok időnként hangosabban szólnak a rendőrhöz.

"Előfordul, hogy azzal keresnek meg, hogy etnikai hovatartozás miatt jártak el a rendőrök a cigányokkal szemben, de rendszerint kiderül, hogy csak egy sima rendőri intézkedés történt valamilyen szabálysértés miatt" - mesélte Madari Róbert., aki szerint Bács-Kiskun megyében a roma származású rendőrök nem lehetnek tíznél többen. A romaügyi referens reméli, hogy tehetséges roma fiatalok rendőrré válását elősegítő rendőrségi programnak köszönhetően ez a szám növekedni fog.

Somogy megyében 40 ezer roma él, közülük csak 11 rendőr - mondta Vass Ferenc, aki arról is tud, hogy három roma jár jelenleg rendőrképző szakközépiskolába. Mindez elenyészően kevés - ismerte el. A rendőrség ezért orientáló programot indított el a megyében, hogy tehetséges roma középiskolásokat nyerjenek meg a rendőri pályának, akiknek ösztöndíjakat ajánlanak fel.