Vizsgálatot rendelt el a feltételezett rakparti tömegsírok ügyében Demszky

Vágólapra másolva!
Demszky Gábor főpolgármester vizsgálatot rendelt el az újpesti rakpart feltételezett tömegsírjainak ügyében. Az állítólagos tömegsírokra Dobrai Lajos, a Gödöllői Agrártudományi Egyetem professzora hívta fel nemrégiben a figyelmet, aki 12 éves volt akkor. Visszaemlékezése szerint a XIII. kerületi Szent István parktól a Vizafogóig megszakításokkal ásott gödrökbe lőttek és temettek zsidó és nem zsidó mártírokat 1944 októbere és 1945 februárja között.
Vágólapra másolva!

"A magyarországi holokauszt 60. évfordulóján minden szinten kötelességünk szembenézni a múlttal. Ezért fel kell tárnunk ennek az időszaknak eddig még fehér foltjait, és meg kell adnunk az illő végtisztességet azoknak az áldozatoknak, akik ezt még nem kapták meg. (...) Ezért Demszky Gábor felkérte Tiba Zsolt főjegyzőt a tömegsírt illető kérdéskör teljes kivizsgálására" - áll a Főpolgármesteri Hivatal közleményében. A főjegyző szakértők, az érintett szervezetek képviselői és a Főpolgármesteri Hivatal illetékes szakembereinek bevonásával azonnal megkezdi a munkát a tényállás tisztázására, majd Tiba Zsolt javaslatot tesz a főpolgármesternek a szükséges intézkedések megtételére.

Dobrai Lajos, a Gödöllői Agrártudományi Egyetem professzora, aki akkoriban 12 éves volt, az MTI-nek korábban azt mondta: 1944-ben elrendelték, hogy a Kresz Géza utca környékéről az ott heverő holttesteket kiskocsira rakva vigyék a Duna-partra, s tegyék az ott ásott tömegsírokba. Ebben Dobrai Lajos is részt vett. Visszaemlékezése szerint a XIII. kerületi "Szent István parktól a Vizafogóig (...) megszakításokkal ásott gödrökbe lőttek és temettek zsidó és nem zsidó mártírokat 1944 októbere és 1945 februárja között". Ezt elmondta az ügyben lépéseket kezdeményező Mechon Simon Alapítványnak. Az alapítvány kérésére Iváncsik Imre, a Honvédelmi Minisztérium politikai államtitkára és Holló József tábornok a múlt szerdán fogadta Dov Rosenbaum Nadvurne izraeli főrabbit.

A sírok feltárását és a halottak földi maradványainak újratemetését szorgalmazó Mechon Simon Alapítvány közleménye szerint "a minisztérium vezetése kifejezte egyértelmű szándékát arra, hogy az alapítvánnyal együttműködve megteszi a szükséges intézkedéseket a tömegsírok felkutatása, az exhumálás és az újratemetés iránt".

Holló József, a Hadtörténeti Intézet és Múzeum főigazgatója hétfőn az MTI-nek elmondta: a levéltári kutatások eredményétől függ, végeznek-e majd próbaásatást, illetve feltárást annak a visszaemlékezésnek az alapján, amely szerint feltáratlan tömegsírok húzódnak az újpesti rakparton. Holló József rámutatott, ha találnak bizonyítékot a tömegsírok létezésére, akkor meg kell teremteni az anyagi fedezetet, és még ez évben meg kell kezdeni a feltárást. Szita Szabolcs történész közölte, nem lehet kizárni, hogy tömegsírok húzódnak az újpesti rakparton, ez azonban "egy csoda lenne, de legalábbis különleges eset".

Heisler András, a Magyarországi Zsidó Hitközségek Szövetsége (Mazsihisz) elnöke hétfőn azt közölte az MTI-vel: egyelőre nem kaptak hivatalos megkeresést senkitől, az ügyről csak az újságokból értesültek. Ha hivatalos szervek megkeresik a szövetséget és együttműködést kérnek, a Mazsihisz saját levéltárában és nyilvántartásában kész utánanézni, van-e realitása az állításnak - tette hozzá.