Napi 50 millióba kerül a fokozott ellenőrzés

Vágólapra másolva!
A Nemzetbiztonsági Kabinet hétfői ülésén döntöttek arról, hogy fokozatosan enyhítik a madridi terrortámadás után bevezetett szigorú biztonsági intézkedéseket. Juhász Ferenc honvédelmi miniszter elmondta: az eddigi számítások szerint napi 50 millióba kerül a fokozott ellenőrzés.
Vágólapra másolva!

"Nem történt változás Magyarország biztonsági helyzetében, terrorfenyegetéstől továbbra sem kell tartani" - közölte Juhász Ferenc honvédelmi miniszter a nemzetbiztonsági kabinet ülését követően. Úgy vélte ugyanakkor, hogy nagyobb súlyt kell fektetni a nemzetközi információcserére. Fontos lenne létrehozni egy nemzetközi információs adatbázist, "egyfajta terrorista adatbázist" - mondta Juhász.

A kabinet még előző, múlt heti ülésén megbízta Lamperth Mónika belügyminisztert, hogy az uniós tagállamok belügyminiszteri értekezletén támogassa azt a kezdeményezést, amely egy közös információszerző szervezet és egy közös, terrorizmussal kapcsolatos adatbank kialakításáról szól.

Juhász Ferenc elmondta: a kabinet értékelte a múlt héten kedden meghozott intézkedéseket, az ország esetleges fenyegetettségét és biztonsági helyzetét. Kijelentette: "az országban nyugalom van, az országban béke van", nincs szükség újabb intézkedésekre.

A miniszter napi 50 millió forintra becsülte a múlt héten elrendelt intézkedések miatti többletköltséget, de, mint mondta, a szaktárcák jelenleg is végzik az ezzel kapcsolatos számításokat.

A testület előző ülésén arról határozott, hogy szigorítják a különböző objektumok őrzését, a határőrizetet és az idegenrendészeti döntéseket is - emlékeztetett. Elmondta: a határőrizet szigorításának eredményeként feltartóztattak két, hamis útlevélt használó férfit. "Keressük azokat a kapcsolatokat, amelyek köthetik őket különböző terrorszervezetekhez" - közölte Juhász, részletekbe azonban nem bocsátkozott.

A határőrizetre és az idegenrendészetre vonatkozó intézkedéseket folyamatosan fenntartják. Van azonban néhány olyan demonstratív jellegű intézkedés is, például az objektumok megerősített védelme vagy a járőrözés aktivitásának növelése, amelyek mértékékét a későbbiekben "szépen csendben" csökkenteni fogják - mondta a miniszter, hozzátéve: a kormány a következő ülésén tájékoztatást ad a megtett intézkedésekről.

A kabinet üdvözölte a főváros vezetésének múlt héten tett kezdeményezését, amelyben felhívták a főváros lakóinak figyelmét arra, hogy legyenek figyelmesebbek. Demszky Gábor főpolgármester múlt héten azt mondta: cél, hogy az emberek jobban figyeljenek környezetükre, például az elhagyott csomagokra, táskákra, és ezekről azonnal értesítsék a rendőrséget.

Garamvölgyi László, az ORFK szóvivője az [origo] kérdésére elmondta: egyelőre változatlan intenzitású a rendőri jelenlét, ennek mérséklését a nemzetbiztonsági kabinet döntése szerint hajtják végre. Megjegyezte: semmilyen rendkívüli esemény nem történt Magyarországon a madridi terrortámadás óta.