Állami pénzből biztosítják a rendőrök a focimeccseket

Vágólapra másolva!
Idén 382 millió forintot költenek a kiemelt biztonsági kockázatú sportrendezvények, így többek között a focimeccsek rendőri biztosítására - döntött a kormány szerdai ülésén. Korábban vitát váltott ki, hogy az állam vagy a klubok fizessenek-e a mérkőzések alatti rendőri jelenlétért.
Vágólapra másolva!

A március 13-án hatályba lépett új sporttörvény szerint a kiemelt biztonsági kockázatú sportrendezvények biztosítását a rendőrség közfeladatként látja el. A sportrendezvények biztosításának finanszírozásáról a kormány szerdai ülésén döntött.

Az elfogadott kormányrendelet a labdarúgást, a kézilabdát, a kosárlabdát, a vízilabdát és a jégkorongot sorolja a kiemelt kockázatú sportágak közé. Arról, hogy ezeken a sportágakon belül mely rendezvények számítanak kiemelt biztonsági kockázatúnak a rendőrség, az érintett sportágak országos szakszövetségei, valamint a Személy-, Vagyonvédelmi és Magánnyomozói Szakmai Kamara szakértői közösen döntenek.

A kormány döntése szerint az így kijelölt rendezvények biztosításának költségeit 2004-ben a Gyermek-, Ifjúsági és Sportminisztérium, valamint a Belügyminisztérium együtt finanszírozza. A tervezett 382 millió forintból a GYISM 100 millió forintot fizet.

Korábban felmerült az is, hogy a kluboknak kellene kifizetniük a mérkőzések alatti rendőri jelenlét költségét. Az új jogszabály azért készült, hogy hatékonyabban lehessen fellépni a nézőtéren randalírozók, elsősorban a futballhuligánok ellen. A kérdés újraszabályozása egy tavaly május végi, FTC-Debrecen labdarúgó-mérkőzés utáni rendbontás után merült fel.