Medgyessy az ellenzéket okolja az elmaradt reformok miatt

Vágólapra másolva!
Medgyessy Péter az európai uniós ügyekben a pártok összefogását, a reformok képviseletéhez pedig "normális politikai légkör" kialakítását szorgalmazta a Magyar Hírlapnak adott interjújában. A kormányfő az ellenzéket teszi felelőssé, hogy a közigazgatást, a területfejlesztést és a közszolgáltatást nem sikerült megreformálniuk.
Vágólapra másolva!

"A területfejlesztés, a közszolgálat és a közigazgatás kérdésében tennénk óriási lépéseket, csakhogy az ellenzék nem hajlandó hozzájárulni kétharmados törvények módosításához" - mondta a miniszterelnök az interjúban. "Az ilyen reformokat és azok fennmaradását csak normális politikai légkörben lehet képviselni" - tette hozzá.

A parlamenti pártok közös európai parlamenti listájára vonatkozó korábbi felvetését firtató kérdésekre Medgyessy Péter Ausztria példáját hozta fel, ahol "12 éven keresztül kormányzott a szociáldemokrata párt a néppárttal úgy, hogy egyáltalán nem vallottak azonos értékrendet". Hozzátette ugyanakkor, hogy a nagykoalícióra Magyarországon "nem érett meg a helyzet (...), ez 2006-ban biztosan nem aktuális". Arra azonban megérett a helyzet, hogy "legalább az európai ügyekben közösen lépjenek fel a pártok" - hangsúlyozta a kormányfő.

Medgyessy Péter arra a kérdésre, hogy miért az európai kampánnyal összekötve tette meg közjogi javaslatait, úgy válaszolt: "ez a négy év végig kampányoktól terhelt". "Nem is lehet olyan időpontot választani, amely ne lenne köthető valamilyen korteskedéshez" - fűzte hozzá.

A közjogi javaslataival foglalkozó értékelő írások kapcsán Medgyessy Péter megjegyezte, az általa az egyik legjobb politikai elemzőnek tartott Tölgyessy Péter fideszes parlamenti képviselőt, korábbi SZDSZ-elnököt időről időre meghívja "egy kávéra".

Az MSZP leendő, új elnökével kapcsolatban közölte: nagyon fontos, hogy kivel kell együtt dolgoznia, "hogy egy olyan modern, dinamikus ember legyen, aki jó hatással van a baloldal jövőjére". "Véleményem van, jelöltem nincs" - mondta a miniszterelnök.