Karambolozott Varga Mihály

Vágólapra másolva!
Közlekedési balesetet okozott Varga Mihály fideszes országgyűlési képviselő, volt pénzügyminiszter Karcagon. A karambolban senki nem sérült meg.
Vágólapra másolva!

Varga Mihály fideszes politikus Skoda típusú szolgálati gépkocsijával vasárnap egy útkereszteződésben nem adott elsőbbséget egy balról szabályosan közlekedő szintén Skoda típusú személyautónak, emiatt a két gépjármű összeütközött - mondta Lengyel György alezredes, a Jász-Nagykun-Szolnok Megyei Rendőr-főkapitányság szóvivője. Hozzátette: az autókban mintegy kettő és fél millió forint anyagi kár keletkezett.

Varga Mihály a helyszínről telefonon értesítette a rendőrséget, és közölte: lemond képviselői mentelmi jogáról. A rendőrségi szóvivő elmondta: az alkoholszondázás mindkét vezetőnél negatív eredménnyel járt.