A K&H-s exvezető tagadja az iratcsempészést

Vágólapra másolva!
A K&H Bank volt főosztályvezetője ügyvédje révén közölte, nem igaz az a lapinformáció, hogy a jelenleg milliárdos sikkasztással gyanúsított Kulcsár Attila utasítására iratokat csempészett volna ki a pénzintézet brókercégétől. Az ügyvéd kifogásolja, hogy bár ügyfele a rendőrségi tanúvallomás idején kérte, hogy bizalmasan kezeljék az adatait, a Magyar Nemzet mégis közölte teljes nevét.
Vágólapra másolva!

A K&H Bank volt önkormányzati főosztályvezetője nem vett részt iratok "kicsempészésében" a bank brókercégétől, a K&H Equitiestől, és nem tudott megsemmisítésükről sem - közölte Pál András ügyvéd pénteken az MTI-vel.

A Magyar Nemzet című napilap pénteken arról számolt be, hogy a bank volt önkormányzati főosztályvezetője - akit tanúként hallgattak ki a K&H brókercégénél történt sikkasztással és pénzmosással kapcsolatban - rendőrségen tett vallomásában megerősítette, hogy Kulcsár Attila utasítására jelentős mennyiségű iratot vittek ki a K&H Equitiestől, és tudomása szerint azokat az ügy egyik gyanúsítottja, a "Taxis Gyusziként" ismert férfi megsemmisítette.

Pál András, a volt főosztályvezető érdekében eljáró ügyvéd azt közölte az MTI-vel : a Magyar Nemzet cikke több valótlanságot tartalmaz, és helytelen következtetéseket tényként közöl. Az ügyvéd azt mondta: nem felel meg a valóságnak, hogy ügyfele elismerte, maga is részt vett hatalmas csomagok kicsempészésében. Pál András állítása szerint az sem felel meg a valóságnak, hogy tudomása szerint a csomagokat Sz. Gyula taxisofőr megsemmisítette. Nem igaz az sem, hogy tagadta volna, hogy a kicsempészett iratok tartalmáról információi lennének.

Az ügyvéd közölte: mivel ügyfele nem politikus és nem közszereplő, ezért az őt ért valótlan állítások sértik személyiségi jogait, jó hírnevét. "Mindez az ügyfelemet ért nem vagyoni károk megtérítésének alapjául szolgálhat" - tette hozzá. Pál András szerint különösen sérti ügyfele jogait, hogy a cikkben teljes nevét nyilvánosságra hozták, pedig tanúként kérte, hogy adatait zártan kezeljék. "Ezzel neki még annyi védelmet sem biztosítottak, mint egyes gyanúsítottaknak, akiket csupán vezetéknevük kezdőbetűjével és keresztnevükön szoktak emlegetni" - jegyezte meg az ügyvéd, aki már felszólította a napilapot a valótlan tényállítások helyreigazítására.

A Magyar Nemzet korábban már közölt cikket arról, hogy a K&H Equitiestől állítólag tűntek el iratok a rendőrségi vizsgálat megkezdése előtt. A rendőrség akkor nem erősítette meg, de nem is cáfolta a lap információját.