Megkapta az engedélyt a budai plázs

Vágólapra másolva!
Engedélyezte a Fővárosi Közgyűlés városképvédelmi bizottsága, hogy a budai Duna-parton a tavalyi pesti plázshoz hasonló rendezvényt tartsanak. A Petőfi és Lágymányosi híd közötti szakaszon kulturális- és sportprogramokkal várnák a városban nyaralókat - ennél többet egyelőre nem tudni a várható programokról.
Vágólapra másolva!
A budai plázs látványterve

Engedélyezte a Fővárosi Közgyűlés városképvédelmi bizottsága szerdai ülésén, hogy a budai Duna-parton a tavalyi pesti plázshoz hasonló rendezvényt tartsanak a Petőfi híd és a Lágymányosi híd között július 10. és augusztus 5. között. A budai plázst - melyet a szervezők ÚjBuda Partnak neveztek el - nem azonos időben tartanák a Budapest Plázzsal, hanem előtte, tehát a két rendezvény egymást követné.

A budai plázs szervezői egyelőre annyit árultak el a tervezett programokról, hogy a színvonalas zenei, kulturális és sporteseményeké lesz a főszerep, és elsősorban a fiatalabb és a középgeneráció számára kínálnak majd kikapcsolódási lehetőséget. A szervezők korábban az [origo]-nak elmondták: a rendezvények ingyenesek lesznek.