Ingyenes lesz a vitatott rákkezelés a szegedi klinikán

Vágólapra másolva!
Ingyen folytatják a szegedi onkoterápiás klinikán azokat a vitatott vastagbél-daganatos kezeléseket, amelyekért eddig alkalmanként 200 ezer forintot kért a kórház. Mivel nem engedélyezett gyógyszert használ a kórház, az OEP szerint az ilyen kezeléseket a gyártónak kell fizetnie. A klinika vezetője csütörtökön közölte: a megkezdett kezeléseket ingyen befejezik, bár azt még nem tudják, miből fizetik a gyógyszert.
Vágólapra másolva!

A szegedi onkoterápiás klinikán ezentúl térítésmentesen folytatják azokat a kezeléseket, amelyeket szerdán több szakmai szervezet képviselői is kifogásolhatónak neveztek. A klinikán olyan gyógyszerrel kezeltek vastagbéldaganatos betegeket, amit egyelőre sem Magyarországon, sem Európában nem engedélyeztek. Az esetet Matejka Zsuzsa, az Országos Egészségbiztosítási Pénztár vezetője emberen végzett gyógyszerkísérletnek nevezte.

Thurzó László egyetemi tanár, a klinika vezetője csütörtökön közölte: a megkezdett kezeléseket folytatják. "Három vastagbél-daganatos betegről van szó, a nemzetközi előírásoknak megfelelő teljes kúrát meg fogják kapni" - mondta. Arra a kérdésre, hogy ki fogja finanszírozni az Országos Egészségbiztosítási Pénztár által nem támogatott, kezelésenként 200 ezer forintba kerülő szert, a professzor azt válaszolta: "valamilyen módot majd találunk rá". Hozzátette: sokan felhívták telefonon és felajánlották anyagi segítségüket a klinikának. A felajánlásokat megköszönték, de nem fognak velük élni, ehelyett más megoldást keresnek.

Thurzó emellett kijelentette: egyértelműen tisztázódott, hogy a szegedi klinikán nincs semmiféle emberkísérlet, a jogszabályoknak megfelelően járnak el. "Ugyan ezt állítottuk korábban is, de most megerősítette az, akitől az engedélyt kértük és megkaptuk, s ami alapján a kezeléseket végezzük" - mondta. Paál Tamás, az Országos Gyógyszerészeti Intézet (OGYI) főigazgatója szerdán az MTI-nek elmondta: nem minősül emberen végzett gyógyszerkísérletnek, hogy a Szegedi Tudományegyetem Onkoterápiás Klinikáján Magyarországon még nem törzskönyvezett készítményt használtak, mivel annak egyedi alkalmazását az OGYI hivatalosan engedélyezte.

A vitatott kezelést kapja a 36 éves Erdei Krisztina is. Apja elmondta: tavaly októberben derült ki, hogy a lányának rosszindulatú vastagbél-daganata van. A szóban forgó kezelést úgy ajánlották fel a szegedi klinikán, hogy elmondták a várható mellékhatásait és az árát is. Hozzátette: saját maga is tájékozódott több fővárosi kórházban és szaktekintélynél a kezelés felől, a kapott válaszok megerősítették abban, hogy vállalni kell. "A lányom pedagógus, az első kezelések után már vissza tudott menni dolgozni, nincs betegségtudata, sportol, lelkileg és testileg is jó az állapota" - mondta apa.

A család eddig egymillió forintot fizetett be, a többi költséget is vállalták, de természetesen örülnek, ha visszakapják a pénzt és a továbbiakban térítésmentes lesz a kezelés, amelyet folytatni akarnak. Az OEP álláspontja szerint a szegedi klinikának vissza kell fizetnie a betegektől a kezelésért kért pénzt. A biztosító szerint ugyanis csak akkor járna méltányossági alapon a támogatás erre a gyógyszerre, ha áttétes daganatok kezelésére használnák. A szegedi klinikán kezelt betegek viszont mind első stádiumú, azaz nem áttétes daganatban szenvednek. Így viszont a kezelés árát a gyártónak kellett volna fizetni.