Vágólapra másolva!
A Külügyminisztérium szóvivője cáfolja azokat a lapértesüléseket, miszerint több száz diplomata-útlevél van forgalomban jogosulatlanul. A minisztériumban jelenleg vizsgálják, hogy kiknek szűnt meg a jogosultsága az útlevélre, őket feltehetően levélben szólítják fel, hogy adják vissza az okmányokat.
Vágólapra másolva!

"A Külügyminisztériumban rutinjellegűen folyik a jelenlegi diplomataútlevél-állomány áttekintése, és a vizsgálat rövid időn belül lezárul" - közölte szerdán a külügyi tárca szóvivője. Tóth Tamás hozzátette: a vizsgálat kideríti, hogy kinek szűnt meg a jogosultsága, őket feltehetően levélben szólítják majd fel, hogy adják vissza az okmányt.

A jelenleg használt 5400 diplomata-útlevél érvényességi ideje - minden más útleveléhez hasonlóan - öt év. A minisztériumban nyilvántartják, hány diplomata-útlevél van használatban, "kik birtokolják azokat, milyen érvényességgel, milyen rangban". "A minisztérium a diplomata-útlevél használat jogosultságának megszűnését azonban nem tudja nyilvántartani" - tette hozzá a szóvivő.

Tóth Tamás elmondta: a minisztérium számos esetben nem a saját kezdeményezésére bocsát ki diplomata-útlevelet, hanem az útlevélről szóló törvény és bizonyos megkeresések alapján. Példaként említette, hogy diplomata-útlevelet igényelhet országgyűlési képviselő is, de ha a mandátuma lejár, akkor az okmány használatának jogosultsága is megszűnik. Az útlevelet ilyen esetben annak a szervnek kellene visszakérnie, amely a dokumentum kiadását kezdeményezte. Parlamenti képviselő esetében az Országgyűlés Hivatalának kell a dokumentumot visszaigényelnie.

A Népszava szerdai számában azt írta, hogy a diplomata-útlevelek revíziója várhatóan már a héten lezárul, és a minisztérium levélben szólítja majd fel az okmány visszaadására azokat, akik korábban a tárcától ilyen okiratot kaptak, de megbízatásuk már lejárt, diplomáciai tevékenységet pedig nem folytatnak. A napilap információi szerint több mint száz olyan diplomata-útlevél van forgalomban, amelyek már nem érvényesek. A cikkben azt írták, hogy az Orbán-kormány bizonyos vezetői több esetben is olyan megbízottaik, szakértőik, munkatársaik számára kért diplomata-útlevelét, akiknek a megbízatása "a kormányváltást követően értelemszerűen megszűnt". A lap szerint hasonló történt Veress László esetében is, aki az Illyés Közalapítvány volt titkáraként még Martonyi János korábbi külügyminisztertől kapott diplomata-útlevelet. A Népszava közlése szerint Veress László a hétvégén Bayer Zsolttal együtt utazott Romániába, és őt, az újságíróval ellentétben, a diplomata-útlevelével beengedték Romániába.