Patika nélkül maradhatnak a kis települések

Vágólapra másolva!
A megszorító intézkedések miatt sok száz kistelepülés gyógyszertárának működése kerülhet veszélybe - figyelmeztett a gyógyszerészkamara. Megszüntették ugyanis a kis forgalmú patikák tavaly bevezetett állami támogatását.
Vágólapra másolva!

Egy tavaly bevezetett, nagyon jól működő rendszert számoltak fel a megszorítások során, amikor megszüntették a kis forgalmú gyógyszertárak kiegészítő támogatását - mondta a Magyar Gyógyszerészkamara elnöke, Hávelné Szatmári Katalin, aki szerint az intézkedés indokoltságát a kormány nem vizsgálta meg kellőképpen. Számos kis település patikájának veszélyben volt a működése, mielőtt bevezették ezt a támogatás,t most ezek ismét nehéz helyzetbe kerülhetnek. Az elnök szerint mintegy 800, elsősorban kistelepülésen fekvő patikát érinthet érzékenyen ez az összesen 1 milliárd forintot jelentő elvonás.

A patikák államilag megszabott árrésekkel dolgozhatnak, így a kis forgalmú gyógyszertárak bevételeit nem kompenzálhatja az esetlegesen nagyobb árrés. "Az év elején egy százalékkal növelték ugyan a gyógyszertárak árrését, ez azonban nem pótolja a kis patikáknál az elvont támogatást" - véli Hávelné Szatmári Katalin.

A rászoruló patikák eddig havonta 30-100 ezer forint összegű vissza nem térítendő állami támogatást kaptak.