35 ezer irakiból faragnak rendőrt a magyarok

Vágólapra másolva!
Jordániában magyar rendőrök és határőrök is részt vesznek a szerveződő iraki rendőrség kialakításában, az egyenruhások kiképzésében. A magyarok márciusban kezdenék az oktatást.
Vágólapra másolva!

A kormány döntött az iraki újjáépítésben és az iraki rendőrség kiképzésében való magyar részvételről - mondta Gál J. Zoltán kormányszóvivő a kabinet ülését követően, hozzátéve: a projekt magyar részvétellel megvalósuló részének célja az újjászerveződő iraki rendőrség személyi állományának képzése, annak érdekében, hogy képes legyen a jogállami keretek között működő rendőrség feladatainak hatékony ellátására.

"A rendőrség és a határőrség küld kiképzőket, előreláthatóan márciustól, két váltásban, legfeljebb hat-hat főt" - tette hozzá, megjegyezve: ők segítenék az iraki rendőrség felkészítését. A képzés helyszíne a jordán főváros, Ammán közelében lévő rendőrakadémia, ahol a tervek szerint 35 ezer iraki rendőrjelöltet képeznek ki 2005. december 31-ig. A küldetés első szakaszának költsége 67 millió forint, amelyet a Belügyminisztérium fedez.

Magyarország nemzetközi kötelezettségvállalásai alapján részt vesz az iraki helyzet rendezését célzó erőfeszítésekben. A tavaly októberben Madridban tartott iraki újjáépítési donorkonferencián 289 millió forint értékű felajánlást tettünk, amely oktatási-képzési segítségnyújtásra vonatkozott.