Kilenc év alatt átfegyverzik a magyar haderőt

Vágólapra másolva!
Jövő év közepén teljes egészében önkéntes haderő váltja fel a sorkatonai szolgálatot - jelentette ki a honvédelmi államtitkár a parlamentben. 2013-ban pedig már a katonák a NATO-ban megszokott munka- és személyi körülmények között dolgozhatnak a honvédelmi tárca hosszú távú fejlesztési tervei szerint.
Vágólapra másolva!

A Magyar Honvédség hosszú távú átalakulásának részeként 2005 első félévének végére megszűnik a sorkatonai szolgálat, és azt az önkéntes haderő váltja fel - mondta expozéjában Iváncsik Imre honvédelmi államtitkár az Országgyűlésben, a honvédség hosszú távú fejlesztésének irányairól szóló határozati javaslat általános vitájának kezdetén. Az előterjesztés 2013-ig határozza meg az átalakulás legfontosabb állomásait - közölte az államtitkár.

A honvédelmi tárca a határozati javaslattal együtt terjesztette a parlament elé a Magyar Honvédség részletes bontású létszámáról rendelkező indítványt is. Az államtitkár elmondta, hogy 2006 végig döntően a személyi állományt érintő lépések lesznek; kialakulnak a haderő speciális képességei és az új mobilizálható haderőstruktúra. A sorkatonai beosztások megszüntetésével csökken a haderő összlétszáma, valamint ebben az időszakban több, a honvédség kezelésében levő ingatlantól megszabadulnak - jelentette ki az államtitkár.

Az átalakítás következő időszakában 2010-ig folytatódik a belső korszerűsítés - ígérte Iváncsik Imre, aki hozzátette: az utolsó szakaszban, 2013-ig megtörténik a csapatok átfegyverzése, a személyi állomány élet- és munkakörülményei pedig a szövetségesi szintre zárkóznak fel. "A fejlesztési időszak végére, a haderő tízéves fejlesztési folyamatának eredményeképpen egy modern, jól felszerelt és rugalmasan alkalmazható haderő jön létre" - mondta az államtitkár, aki hozzáfűzte, hogy erre az időszakra a Magyar Honvédség már a magyar munkaerőpiac meghatározó tényezőjévé válik.

A részletes bontású létszámról szóló határozati javaslat kapcsán az államtitkár elmondta: a létszám újbóli meghatározásának egyik oka, hogy megkezdődött az önkénteshaderő-struktúrára történő áttérés előkészítése, módosulnak az állományarányok, és csökken a békelétszám. "Mindezek alapján indokolt, hogy az Országgyűlés az előterjesztett határozati javaslat szerint állapítsa meg a Magyar Honvédség rendszeresített személyi állományának a 2006 december 31-ig elérendő új békeidőszaki létszámát" - tette hozzá. Elmondta, hogy a javasolt létszám összhangban van a hosszú távon rendelkezésre álló költségvetési forrásokkal.