Bíróság elé áll a Ferihegyi úti merénylet gyanúsítottja

Vágólapra másolva!
Bíróság elé állítják Németországban az 1991-es Ferihegyi úti merénylet egyik gyanúsítottját. Andrea Klumpot azzal vádolják, hogy ő hozta működésbe azt a robbanószerkezetet, amely oroszországi zsidók autóbusza mellett robbant fel, megsebesítve két magyar rendőrt és hárman utast.
Vágólapra másolva!

Bíróság elé állítják Stuttgartban Andrea Klumpot, akit azzal gyanúsítanak, hogy részt vett a kivándorló oroszországi zsidók autóbusza ellen 1991 decemberében Budapesten elkövetett merényletben. Az oroszországi zsidók úton voltak a Ferihegyi repülőtérre, amikor autóbuszukat támadás érte. Egy közeli autóba rejtett robbanószerkezet súlyosan megsebesített két magyar rendőrt és a busz három utasát.

A német szövetségi főügyészség vádirata szerint a szerkezet a tervezettnél néhány másodperccel korábban lépett működésbe, így a robbanás nem az autóbuszt, hanem az előtte haladó rendőri felvezetőt érte. Két rendőr súlyosan megsebesült, a buszban pedig négyen szenvedtek könnyebb sérüléseket. Néhány nappal később a merényletet a Mozgalom Jeruzsálem Felszabadításáért elnevezésű palesztin csoport vállalta.

Az ügyészség szerint Klump az időközben elhunyt Horst Ludwig Meyerrel és legalább még egy, mindeddig ismeretlen személlyel együtt vett részt a merényletben. A főügyészség szerint a feltételezett tettesek által bérelt lakásban talált tárgyi bizonyítékokon Klumpra, illetve Horst Ludwig Meyerre utaló genetikai anyag volt, de ezeket csak tíz évvel a merénylet után, új kriminalisztikai módszerek segítségével tudták összefüggésbe hozni a gyanúsítottakkal.

Klumpot 1999-ben fogták el Bécsben, a társaságában lévő Meyer a biztonsági emberekkel vívott tűzpárbajban életét vesztette. Klumpot később kilenc évi szabadságvesztésre ítélték a spanyolországi Rota NATO-támaszpontjánál 1988-ban elkövetett merénylet miatt. A 46 éves Klump jelenleg ezt a büntetését tölti. A stuttgarti felső bíróság hétfői közlése szerint a per április 22-én kezdődik. A vád: 33 rendbeli gyilkossági kísérlet.