1,2 milliárdért vállalják az ügyvédek a Baumag-károsultak ügyét

Vágólapra másolva!
A Baumag szövetkezet több száz károsultja tüntetett vasárnap a Parlament és a Legfőbb Ügyészség épülete előtt. A demonstrációt azért tartották, mert a szövetkezet 18 ezer befektetője nem tud hozzájutni 40 milliárd forintnyi követeléséhez. Három ügyvéd vállalná a főleg nyugdíjas károsultak peres ügyét, problémát okoz azonban, hogy előre kérik az 1,2 milliárdos munkadíj felét.
Vágólapra másolva!

A Baumag szövetkezet mintegy 400 károsult tagja vasárnap a Parlament előtt megtartott demonstráción úgy határozott: még egy hét haladékot ad a kormánynak és az ügyészségnek, hogy válaszoljanak az egy hete beadott petícióra. Patyi István, a befektetők képviselője, a szövetkezetellenőrzési bizottságának tagja elmondta: mivel a társaság 18 ezer befektetője nem tud hozzájutni mintegy 40 milliárd forintnyi követeléséhez, azonnali vagyonzárlatot, felügyelőbiztos kinevezését és a felelősök felelősségre vonását követelik.

Hozzátette: ha az illetékes minisztériumoktól és az ügyészségtől nem kapnak érdemi választ, jövő hét vasárnaptól mindaddig demonstrálni fognak a Parlament előtt, amíg érdemi intézkedés nem történik. A pénzügyi törvények joghézagait meg kell szüntetni, ezért tüntetnek a törvényhozás épülete előtt, amelyet céljaik elérése érdekében akár élőlánccal is körbevesznek és nem engedik "sem be-, sem kijönni a képviselőket" - közölte Patyi István.

Patyi elmondta: három neves ügyvédből álló csoport alakult, amely ha a károsult befektetők úgy döntenek, hogy bírósághoz fordulnak, képviselni fogja az érdekeiket. Problémát okoz, hogy az ügyvédek a mintegy 40 milliárd forintos perérték 3 százalékát kérik munkadíjként, ami 1,2 milliárd forintot tesz ki. Ennek felét előre kérik, míg a másik felét a per lezárta után, ami nem függ attól, hogy megnyerik-e azt, vagy sem. Ezért a befektetők szeretnék elérni, hogy munkadíj helyett sikerdíjban állapodjanak meg, amelyet csak pernyerés esetén kellene kifizetni. Patyi István szerint ekkora összeget nem valószínű, hogy elő tud teremteni a 18 ezer, többségében nyugdíjas károsult, akiknek jelentős része összes megtakarított pénzét a szövetkezetnek adta.

A befektetők képviselője beszámolt arról, hogy pénteken tájékozódott az illetékes hatóságoknál és kormányszerveknél beadványuk sorsáról. A Miniszterelnöki Hivatalnál azt a választ kapta, hogy foglalkoznak petíciójukkal és a jövő héten átadják a miniszterelnöki titkárságnak is. Az Igazságügyi Minisztérium szakértői vizsgálják a beadványt és érdemi választ a jövő hét második felére ígértek. A Belügyminisztériumnál Csányi Klára főosztályvezető ígéretet tett arra, hogy a hatályos jogszabályi keretek között gyorsított eljárással vizsgálják ki az ügyet.

A Legfőbb Ügyészség szóvivője, Borbély Zoltán azt válaszolta Patyi István megkeresésére, hogy foglalkoznak a petícióval és a magánjogi, illetve a nyomozás-felügyeleti főosztály a jövő héten ad választ.

Patyi István felhívta a figyelmet arra, hogy egy most induló rendőrségi vagy bírósági eljárás átlagos időtartama hat év felett van és félő, hogy a mintegy 30 céget érintő Baumag szövevényes ügye akár 10-15 évig is elhúzódna, ez pedig azzal a veszéllyel jár, hogy a nyugdíjas korú befektetők jelentős része ezt már nem élné meg.

A befektetők képviselője felszólította a jelenlévőket, hogy a lakóhelyük szerinti rendőrségen ismeretlen tettes ellen tegyenek feljelentést. Ennek lényege az lenne, hogy a rendőrség "megtapasztalná a mintegy 18 ezer károsult társadalmi súlyát". Elmondta: bár a szövetkezet elnökét, Balázs Lászlót ismerik, tudják tartózkodási helyét is, ám azért kéri, hogy ismeretlen tettes ellen tegyenek feljelentést, hogy ne bonyolódjanak bele több száz ellenperbe.

Ezután a demonstrálók átvonultak a Legfőbb Ügyészség Markó utcai épülete elé, ahol felolvasták azokat a jogszabályi hivatkozásokat, amelyek alapján le lehetne tartóztatni Balázs Lászlót, a Baumag szövetkezet elnökét. Így például Patyi István megemlítette a jogosulatlan pénzügyi, illetve befektetői szolgáltatás végzését, amiért 1-5 év börtön adható, a tőkebefektetési csalást, a valótlan értékmegjelölést, illetve a tartozáskiegyenlítés elmulasztását, ez utóbbiért akár öt év fegyház is kiróható.

A Parlament előtt demonstráltak a Baumag befektetői/uzletinegyed/hirek/vallalatihirek/20040221aparlament.htmlFizetésképtelen a Baumag/uzletinegyed/hirek/vallalatihirek/20031010csak.html