Hivatali visszaélés miatt elítélték Bácskait

Vágólapra másolva!
Hivatali visszaélés miatt dandártábornoki rangból honvéddé fokozták le nem jogerősen Bácskai Jánost, a maffiaellenes központ felfüggesztett vezetőjét, akit a brókerbotránnyal összefüggésben vádoltak meg azzal, hogy hivatali hatalmával visszaélve Kulcsár Attilát segítette. Bácskait államtitoksértéssel is megvádolták, ebben a vádpontban azonban nem találta bűnösnek az első fokon, pénteken ítéletet hirdető bíróság.
Vágólapra másolva!
Fotó: MTI (Nándorfi Máté)
Bácskai János MTI

Hivatali visszaélésben bűnösnek találta, ezért lefokozással sújtotta, ugyanakkor felmentette a gondatlan államtitoksértés vádja alól a Kulcsár-üggyel összefüggésben megvádolt Bácskai János dandártábornokot pénteken kihirdetett elsőfokú ítéletében a Fővárosi Bíróság Katonai Tanácsa.

Az ítélet szerint Bácskait dandártábornoki rangból honvéddé fokozták le, ez pedig azt jelenti, hogy ha az ítélet jogerőre emelkedik, nem vezetheti tovább a Szervezett Bűnözés Elleni Koordinációs Központot, vagyis az állásától fosztják meg. Az elsőfokú ítélet ellen az ügyész és a védő is fellebbezés nyújt be.

Bácskai az ítélet után annyit mondott: a bizonyítékainkat nem tudtuk elég meggyőzően ismertetni. Hozzátette, hogy nem foglalkozik azzal a kérdéssel, hogy mihez kezdjen magánemberként, mert mint mondta, továbbra is szeretné folytatni eddigi pályafutását.

A bíró az ítélet indoklásában elmondta, hogy első sorban a Kulcsár Attila és Bácskai János közötti telefonbeszélgetések lehallgatásából készült jegyzőkönyvekre alapozta az ítéletet. Ezekből azt a következtetést lehetett levonni, hogy Bácskainak jól kellett ismeri az ügyet, amiről Kulcsár beszélt és hivatali hatalmával élve közbenjárt Kulcsár érdekében. A beszélgetések során Bácskai sosem kérdezett rá, hogy Kulcsár pontosan kiről vagy miről beszél, tehát - a bíró indoklása szerint - jól tudta, miről van szó, vagyis nem igaz Bácskai védekezése, hogy nem is ismerte az ügyet.

Az ítélet indoklásában szerepelt az is, hogy Bácskai a rendőrségnek csak részben mondta el a megszerzett információkat és közbenjárt azért, hogy a rendőrség foglaljon le iratokat előbb, mint a Pénzügyi Szervezetek Állami Felügyelete (PSZÁF), mert Kulcsár úgy gondolta, hogy ezzel időt nyerhet. A PSZÁF-nél ugyanis már folyamatban volt a vizsgálat és hamarabb jutottak volna eredményre, ha oda kerülnek az iratok.

A vád szerint Bácskai bűnpártolást követett el tavaly nyáron azzal, hogy bár rendelkezett információkkal Kulcsár Attila, a K&H Equities brókere által elkövetett bűncselekményekről, fellépett annak érdekében, hogy az arra utaló iratok ne kerüljenek a Pénzügyi Szervezetek Állami Felügyeletének birtokába. Az ügyészség a vádiratban a lefokozás mellett felfüggesztett börtönbüntetést is kért Bácskaira a hivatali visszaélés miatt.

Az államtitoksértést pedig azzal követte el a vádlott az ügyészség szerint, hogy a munkahelyéről hazavitt egy szigorúan titkos minősítésű iratot és azt az íróasztalán találták meg a Kulcsár-ügyben házkutatást tartó katonai ügyészek. A bíróság szerint azonban ezzel nem követett el álamtitoksértést a vádlott. Többek között azért sem, mert nem kerültek illetéktelen kezekbe a dokumentumok.