Roma szociális munkások segítenek a kórházakban

Vágólapra másolva!
Öt kórházban roma szociális munkások segítik a kórházi dolgozók és a cigány betegek közötti kapcsolatot. Az egészségügyi minisztérium és az Esélyegyenlőségi Kormányhivatal közös programjának célja, hogy a romák és más kisebbségek speciális szükségleteiknek megfelelő ellátást kapjanak az egészségügyben.
Vágólapra másolva!

"Tolerancia az egészségért" címmel indít közös programot az Egészségügyi, Szociális és Családügyi Minisztérium, illetve az Esélyegyenlőségi Kormányhivatal. A programban öt kórház vesz részt, a budapesti Nyírő Gyula Kórház mellett egy diósgyőri, egy komlói, egy hódmezővásárhelyi és egy fehérgyarmati intézmény. A kezdeményezés célja, hogy az egészségügyi ellátásban biztosítsák a roma és egyéb kisebbségek speciális szükségleteit.

Falus Ferenc, a Nyírő Gyula Kórház főigazgatója elmondta, hogy a romák egészségi állapota messze az országos átlag alatt van. Többségük nagy szegénységben él, de a főigazgató szerint "az egészségi állapotuk még a vagyoni helyzetüknél is rosszabb" .Ezen nem lehet segíteni, ha az egészségügyi személyzettel nem tudnak megfelelően kommunikálni a roma betegek. Nemcsak nyelvi nehézségekről van szó, bár a főigazgató szerint 180 ezer romát ez is érint, hanem kulturális különbségekről. A programban részt vevő kórházak roma szociális munkások segítségével próbálják megoldani a kulturális különbségekből fakadó konfliktusokat.

Göncz Kinga államtitkár szerint elsősorban nem pénzre, hanem több odafigyelésre van szükség. Szerinte megoldható lehet például, hogy ha egy roma nő szül, az egész család meglátogathassa az újszülöttet anélkül, hogy zavarnák a többi beteget. Ugyanígy egy szoba biztosításával lenne lehetőség halottvirrasztásra is a kórházban. A program egy évig tart, de a szervezők remélik, hogy olyan megoldásokat találnak, melyek hosszabb távon is fenntarthatók, és később más kórházak is átvehetik azokat.