Megyei MSZP-elnök lett Gyurcsány

Vágólapra másolva!
Az ifjúsági tárcát vezető Gyurcsány Ferenc lett az MSZP Győr-Moson-Sopron megyei elnöke. A szocialista politikus megválasztása után kijelentette, hogy az MSZP "kemény politikai kampányban" le fogja győzni a Fideszt, és 2006-ban is megnyeri a választásokat.
Vágólapra másolva!

Gyurcsány Ferenc ifjúsági minisztert választotta az MSZP Győr-Moson-Sopron megyei elnökévé a szombati küldöttgyűlés - jelentette be Kun András, a szervezet korábbi vezetője a választást követő győri sajtótájékoztatón. "A megye városainak többségében baloldali vezetés, baloldali polgármester van, tegyük ezt a többséget megyei többséggé, az ország egyik legmodernebb megyéjében legyen egy modern, nyitott, bátor, büszke párt, és legyen egy ilyen megye" - mondta Gyurcsány Ferenc.

Forrás: [origo]
Gyurcsány Ferenc

A politikus sajtótájékoztatóján kijelentette: meggyőződése, hogy az átalakuló, modernizálódó MSZP megnyeri a 2006-os parlamenti választásokat.

A modernizációs folyamat befejeződését követően "egy határozott, kemény politikai kampányban, 2006-ban meg fogjuk verni legnagyobb jobboldali riválisunkat, és Magyarországnak továbbra is szociáldemokrata kormánya lesz" - mondta Gyurcsány Ferenc.

A politikus elmondása szerint megkezdődött a párt átalakulása, azonban a modernizáció hosszabb időt vesz igényben. Egy nagy pártban, "a sok kis autonómia színes pártjában" a modernizáció nem tud gyorsan lezajlani, de a folyamat a következő hónapokban gyorsulni fog, és 2004 második felében, vagy 2005 első felében eléri csúcspontját - mondta Gyurcsány Ferenc. "A nagy hajó lassan fordul, de már fordul" - utalt az MSZP-re, közölve, hogy a pártnak nem elsősorban vezetésében, hanem politikai mondanivalójában kell átalakulnia.

A megyében azért kellett új elnököt választani, mert Kun András lemondott posztjáról. Gyurcsány Ferenc mellett Kránitz László, az MSZP soproni alapszervezetének elnöke, országgyűlési képviselő szállt ringbe az elnöki posztért. A miniszter 53, Kránitz László 31 szavazatot kapott.

A megyei önkormányzatban ellenzékben lévő MSZP-frakció feladata megmutatni azt, hogy van más út, mint amilyet a jobboldal választ - mondta az új megyei elnök a helyi feladatokról. Az MSZP ennek az útnak a kimunkálásába, a programalkotó folyamatba bevonja a megye gazdasági, kulturális, sport- és igazgatási elitjét - közölte Gyurcsány Ferenc. "Ha a mi programunkban látja önmagát a megye, akkor ránk fog szavazni" - tette hozzá. Gyurcsány Ferenc közölte: heti rendszerességgel jelen lesz a megyében, és irányítja majd a párton belüli munkát; az operatív vezetésben Molnár Csaba ügyvezető alelnök segíti.