Nincs elég hely a holttesteknek a kórházakban

Ruhátlanul zsúfolták össze a halottakat a dél-pesti Jahn Ferenc Kórház patológiai osztályának hűtőkamrájában. Akiknek még így sem jutott hely, azokat a kőre fektették. A tulajdonos Fővárosi Önkormányzat azt ígéri, hogy a kórház patológiáját még az idén felújítják. Szakemberek szerint több kórházban is hasonló állapotok tapasztalhatók a patológiákon. Takács Albert helyettes ombudsman vizsgálatot indított az ügyben.

Helyhiány miatt előfordul, hogy a földön vagy egymáson tárolják a holttesteket a dél-pesti Jahn Ferenc Kórház patológiáján. A problémára egy ismeretlen hívta fel a figyelmet, aki fényképeket juttatott el a TV2-höz, melyen ruhátlanul összezsúfolt elhunytak láthatók. A kórház főigazgatója elismerte, hogy a hűtőterem szűkös kapacitása miatt időnként tényleg méltatlan körülmények között kell tárolniuk az elhunytakat. Gerő Gábor főigazgató az [origo]-nak elmondta, hogy a patológiai osztály nem követte a kórház bővülését, ezért fordulhat elő, hogy nincs elég hely a holttestek tárolására, de ígéretet kaptak a tulajdonos Fővárosi Önkormányzattól, hogy idén bővítik a patológiát. A kórházban készült felvételekkel kapcsolatban ugyanakkor elmondta: december 20. és január 5. között készülhettek, amikor a temetkezési vállalat nem szállította el a holttesteket. Ünnepnapokkor máskor is előfordult többnapos szünet a szállításban, de ilyen hosszú ideig tartóra még nem volt példa. A felvételeken látható holttestek pedig le voltak takarva, a fotók készítője szándékosan hajtotta fel róluk a lepedőt - tette hozzá a főigazgató.

Szolnoki Andrea főpolgármester-helyettes a kórházzal kapcsolatban közleményt adott ki, mely szerint még idén felújítják a patológiát, a főváros erre 30 millió forintot biztosít. A kórház igazgatója szerint a patológia bővítésére legkorábban ősszel kerülhet sor, mert a közgyűlés februárban szavaz a kórházra szánt pénzről és csak ezt követően írhatják ki a közbeszerzési pályázatot. A tervek szerint a jelenlegi 52 férőhelyes hűtőkamrát 69 vagy 89 férőhelyesre bővítik.

Fotó: Fábián Évi
Jahn Ferenc kórház

"Hasonló helyhiány átmenetileg előfordulhat más patológiákon is, sok kórházban bővíteni kellene a hűtőkamrák kapacitását. Az ünnepnapok különösen kritikusak, hiszen a temetkezési vállalat ilyenkor nem szállítja el a halottakat" - mondta az [origo]-nak Sápi Zoltán, a Magyar Patológusok Társaságának főtitkára. Ha megtelnek a halottak tárolására épített boxok, vagy a földre, vagy egymásra kerülnek a holttestek - mindkét eljárás kegyeletsértő, de nincs más megoldás. A holttesteket azonban minden esetben le kell takarni, hibát követ el az a patológus, aki erre nem figyel - mondta Sápi Zoltán, aki a János Kórház patológusa. A János Kórházban 88 holttestet tudnak tárolni, itt nem jellemző a helyhiány. A hűtőkamrák kapacitását itt 1991-ben bővítették, akkor 11 millió forintért. Jelenleg egy nyolcas egység, mely nyolc holttest tárolására alkalmas, körülbelül 5-6 millió forintba kerül - mondta a patológus.

A kórházban elhunytakat két órán belül el kell szállítani a patológiai osztályra, ezt követően addig maradnak ott, amíg nem gondoskodik valaki a temetésükről. Viszonylag gyakran előfordul hogy egy-egy holttestet egy hónapig vagy annál tovább is a patológián kell tárolni, mert nincs hozzátartozó, aki a temetésről gondoskodna. Ebben az esetben az illetékes önkormányzat vállalja a temetés költségeit, előbb azonban megpróbál hozzátartozókat találni, az egész procedúra pedig egy hónapot is igénybe szokott venni - mondta a Magyar Patológusok Társaságának főtitkára.

Takács Albert helyettes ombudsman vizsgálatot indított azzal kapcsolatban, hogy hogyan bánnak az elhunytakkal az egészségügyi intézményekben.

Előző
Következő

KAPCSOLÓDÓ CIKK