Műkedvelők és nagybirtokosok a fővárosi képviselők között

Vágólapra másolva!
Demszky Gábornak jó érzéke van az igatlanügyekhez - derül ki a fővárosi képviselők kedden nyilvánosságra hozott vagyonnyilatkozataiból. A főpolgármester két ingatlanját is különösen nagy nyereséggel adta el. Helyettesei a takarékosságot szeretik, az ellenzéki képviselők viszont inkább ingatlanba fektetik pénzüket. A fideszes Deutsch Tamás továbbra is a legszegényebbek között van: bár lakása nincs, egy 15 milliós lakáshitelben adóstárs.
Vágólapra másolva!

Demszky Gábor (SZDSZ) nem tartozik a legtehetősebb fővárosi képviselők közé - derül ki a fővárosi képviselők kedden nyilvánosságra hozott vagyonnyilatkozataiból. Budakeszin van egy háza telekkel és egy 142 négyzetméteres lakása. Emellett egy 130 négyzetméteres horvátországi nyaraló tulajdonosa is, amelyet alig 2,4 millióért vásárolt. 671 ezer forintos főpolgármesteri fizetése mellett legjelentősebb bevétele az elmúlt évben abból származott, hogy megváltotta ki nem vett szabadnapjait, amelyekért 1,7 milliót kapott. Egymillió forintos megtakarítása mellett 6 milliós lakáshitel-tartozása van.

A főpolgármester ugyanakkor az egyik legjobb üzleti érzékkel megáldott képviselő, amit két adásvételi ügylete is bizonyít. Vagyonbevallása alapján 1994 januárjában megvásárolta egy 36 négyzetméteres ingatlan felét a II. kerületben 576 ezer forintért, amelyen egy hónappal később 3,4 millióért adott túl. Belvárosi lakása is jó befektetésnek bizonyult. Október 6. utcai 60 négyzetméteres lakását 1998 végén 6,5 millióért vette és alig egy évvel később - 2000 februárjában - 21 millióért adta el.

Demszky helyettesei szeretnek takarékoskodni. Vajda Pál (MSZP) egy 58 négyzetméteres lakás mellett 24,4 millió forint megtakarítással rendelkezik. Szolnoki Andrea (SZDSZ) két budapesti lakás tulajdonosa részben, vagy egészben. Emellett magáénak mondhatja egy telek hatodát Balatonszemesen és 33 millió forint megtakarítást is. Schiffer János (MSZP) a kisautóknak és a kortárs festményeknek nem tud ellenállni. A matchboxokat - melyekből több mint 1000 darabos gyűjteménye van - 1958, a festményeket 1999 óta gyűjti. Emellett az övé egy 190 négyzetméteres budapesti lakás fele, egymillió forint életbiztosítás és 5,7 millió forint megtakarítás forintban és devizában. Atkári János (SZDSZ) a sportcsónakokat szereti, amelyekből kettő is van neki. Emellett több mint 3 ezer kötetes könyvtárral dicsekedhet. Van egy II. és egy XII. kerületi lakásban fél tulajdona és egy 855 négyzetméteres kismarosi kert fele is az övé. Nyugdíjpénztárban 2,6 millió forintot tett félre, de van 7,2 millió megtakarítása is. A főpolgármester-helyettesek közül egyedül Bakonyi Tibor (MSZP) lóg ki, aki tavaly óta 25 milliós tartozást halmozott fel.

Több fővárosi képviselő igazi nagybirtokosnak számít. Szőke László (MDF) 24 ingatlan tulajdonosa. Szántók, erdők, gyümölcsösök és házak vannak a képviselő tulajdonában részben, vagy egészben. Emellett jelentős vagyontárgyként bevallott egy 6 és egy 12 darabos ezüst étkészletet, melyeket 2003-ban örökölt. Szőkének 6 millió megtakarítása is van feleségével közösen, ugyanakkor 10 milliós tartozást is felhalmoztak.

Bagdy Gábor (Fidesz) is jelentős földtulajdonnal rendelkezik, 25 ingatlan szerepel vagyonbevallásában, köztük szántók, gyümölcsösök, szőlők. Jelentős részük Budapesten vagy környékén található és ami szintén érdekes, nagy részüket 2000 után kapta ajándékba, vagy örökölte. Vagyonbevallása alapján azonban Bagdynak tömegközlekedési eszközöket kell igénybe vennie, ha ki akar látogatni mondjuk budakeszi szőlőjébe, autója ugyanis nincs. Fizetést két helyről kap. Közgazdászként több mint egymilliót keres egy magáncégnél, a gázművektől pedig 130 ezer forintot kap. Benyhe István (Fidesz) is 20 ingatlanban szerzett tulajdonjogot az ország több táján.

Koltai Ildikó (Fidesz) és Deutsch Tamás (Fidesz) vagyonnyilatkozata alapján idén is szűkölködik. Deutsch Tamás még mindig a legszegényebb fővárosi képviselők közé tartozik. Lakással, vagy egyéb ingatlannal egyáltalán nem rendelkezik vagyonbevallása alapján, ugyanakkor egy 15 millió forintos lakáshitelben adóstársként van megjelölve. Autóvásárlására is hitelt vett fel, melyből 952 ezer forint tartozása van még. Deutschnak emellett egy 2001-es Suzukija, 3,9 millió forintos életbiztosítása van többek között. Koltai mindössze egy 34 négyzetméteres IV. kerületi lakás tulajdonosa fele részben.