A magyar vámosok nem tudnak Szaddám olajáról

Vágólapra másolva!
Magyar Érdek Pártja, illetve Király B. Izabella néven nem történt vámkezelés 1999-ben és 2000-ben - mondta a Vám- és Pénzügyőrség Országos Parancsnokságának szóvivője. A Külügyminisztérium tovább vizsgálja, hogy a tárca előző vezetése mit tudhatott az iraki olajpénzről. Lapinformációk szerint a Magyar Érdek Pártja 4,7 millió hordónyi olaj eladásában játszott "közvetítő szerep" fejében kapott jelentős támogatást a bukott iraki diktátortól, Szaddám Huszeintől.
Vágólapra másolva!

A Külügyminisztérium - az ügy jelentőségére tekintettel - folytatja a belső vizsgálatot annak kiderítésére, hogy az Orbán-kormány idején a tárca akkori felső vezetése milyen további intézkedéseket tett a Király B. Izabella által alapított Magyar Érdek Pártjának juttatott iraki olajpénzek kérdésében. "A tárca jelenlegi vezetése érzékelte, milyen nagy fokú társadalmi érdeklődés van a téma iránt, ezért annak kirobbanását követően azonnal elrendelte, hogy a Külügyminisztériumban nézzenek utána, van-e nyoma az ügynek" - mondta Tóth Tamás külügyi szóvivő az MTI érdeklődésére. Az elsődleges ellenőrzés eredményeként csütörtökön kiderült: a Külügyminisztérium akkori felső vezetésének hivatalosan tudomása volt az ügyről. Arra vonatkozó bizonyítékokat is találtak, hogy az információt hivatalosan továbbították a polgári titkosszolgálatokat felügyelő akkori miniszterhez, Demeter Ervinhez.

"Sem a Magyar Érdek Pártja, sem Király B. Izabella nem szerepel a vám- és pénzügyőrség adatbázisában" - mondta a VPOP szóvivője, Sipos Jenő az MTI-nek. Mint mondta, ahhoz, hogy ebben az ügyben vizsgálatot lehessen indítani, több adattal kellene rendelkezni. "Egyelőre nem vizsgálódunk az ügyben" - tette hozzá.

"Nem nézek tévét, nem hallgatok rádiót, nem olvasok újságot, és nagyon utálom az újságírókat, úgyhogy viszonthallásra" - ezt a választ adta az [origo]-nak a Magyar Érdek Pártjának elnöke, Király B. Izabella arra kérdésre, hogy kapott-e támogatást Szaddám Huszeintől. A pártja honlapján egy tiltakozó nyilatkozat olvasható, amelyben a párt nyíltan kiáll a "szabadon választott" Szaddám Huszein rendszere mellett, és elítéli az amerikai beavatkozást. "Minden béke- és igazságszerető magyar ember a leghatározottabban elítéli a független Iraki Köztársaság elleni amerikai-brit imperialista-cionista terrortámadást" - írják a honlapukon.

Külföldi jelentések szerint Szaddám Huszein nyersolajban fizetett a rendszerét támogató külföldi politikusoknak, üzletembereknek. Az al-Mada iraki napilap vasárnapi számában közzétett egy listát azokról, akik együttműködtek Szaddámmal az Irakot sújtó embargó idején. A listán 51 ország 270 politikusa, pártja, üzleti vállalkozása szerepel. E szerint a Magyar Érdek Pártja is üzletelt Szaddámmal. Az iraki lap által közölt dokumentum szerint a magyarországi párt 4,7 millió hordónyi olaj eladásában játszott közvetítő szerepe fejében kapott jelentős összegű támogatást. A Magyar Érdek Pártja 1999 februárjában kötött szerződést Szaddám Huszein Baath pártjával, "hitet téve a palesztin nép igazságos harca mellett".