Drosztdíjat fizettetnek áprilistól a taxisokkal

Vágólapra másolva!
A taxisok április 1-jétől csak a kijelölt drosztokon várakozhatnak az utasaikra, és ezért drosztdíjat is fizetniük kell - határozott a fővárosi közgyűlés. Az ellenzék a főpolgármester taxismúltjára is hivatkozva érvelt a taxisok drosztdíja ellen.
Vágólapra másolva!

Az új szabályt azért vezetik be, hogy rendet tegyenek a taxisok körében: ne várakozzanak szabálytalanul, akadályozva a forgalmat, valamint véget vessenek a drosztháborúnak. Összesen 257 taxiállomást jelöltek ki Budapest területén, a drosztdíjat pedig úgy állapítják meg (taxinként várhatóan évi 17 ezer forint), hogy az a drosztok fenntartásának költségeit fedezze. Az új szabályozás április 1-jén lép életbe.

A fővárosi ellenzék nem támogatta a javaslatot, mivel nem értettek egyet azzal, hogy a taxisoknak fizetniük kell a drosztért. A fővárosi fideszes képviselők egyebek mellett Demszky Gábor főpolgármester taxismúltjára is hivatkoztak ennek érdekében. Mint mondták: a főpolgármester, aki korábban maga is taxizott, igazán megérthetné a taxisok helyzetét.

"Minden részletről, így a díjról is egyeztettünk a szakmai érdekvédőkkel, akik elfogadták a javaslatot" - érvelt az előterjesztő, a fővárosi közgyűlés kereskedelmi és turisztikai bizottságának elnöke, Rusznák Imre.