Orvvadászat miatt elítélték Hegyhátszentjakab polgármesterét

Vágólapra másolva!
Nem jogerősen kétévi szabadságvesztésre ítélte szerdán a Körmendi Városi Bíróság Horváth Zsoltot, a Vas megyei Hegyhátszentjakab polgármesterét - közölte az érintett a távirati irodával. A 321 lakosú község első emberét vadak eltulajdonításával, vagyis orvvadászattal, valamint lőfegyverrel való visszaéléssel vádolja az ügyészség.
Vágólapra másolva!

"Fellebbeztünk az álláspontunk szerint megalapozatlan és téves bírósági ítélet ellen és bízom abban, hogy a megyei bíróság ártatlanságomat mondja majd ki" - mondta Horváth Zsolt. A polgármestert 2000 július 8-án vette őrizetbe a rendőrség. Elmondása szerint két hónapig volt előzetes letartóztatásban. A vádbeli orvvadászat ügyében ismeretlen tettes ellen indult eljárás, ezért - mint mondta - nem is érti, hogy a feljelentés másnapján miért éppen őt gyanúsította a rendőrség. A feljelentést a helyi vadásztársaság egyik vadőre tette.

Horváth Zsolt elmondta, hogy a több mint három éve tartó eljárás nagyon megviselte az egészségét. Kitért arra is, hogy szerinte a nyomozás során a rendőrség olyan hibákat vétett, amelyekkel kárt is okoztak neki, ezért polgári peres eljárást indított a rendőrség ellen.

Hegyhátszentjakab polgármesterét eddig háromszor választották meg, azt követően is bizalmat szavaztak neki a község lakói, miután 2000-ben lemondott a helyi képviselő-testület, időközi polgármester-választást kellett tartani a faluban. 2002-ben ismét a független jelöltként induló, a tisztséget főállású polgármesterként betöltő Horváth Zsoltot választották meg.

A Körmendi Városi Bíróság elsőfokú ítéletében két évre a közügyektől is eltiltotta a vádlottat, valamint 200 ezer forintnyi pénzbírsággal is sújtotta. Az ítélet nem jogerős.