Robbanás a hódmezővásárhelyi kórházban - nincs sérült

Vágólapra másolva!
Robbanás történt a hódmezővásárhelyi kórház laboratóriumában. Személyi sérülés nem történt, a betegek kezelése változatlan körülmények között folyik. A detonáció - amelynek oka egyelőre nem ismert - ugyanakkor komoly károkat okozott.
Vágólapra másolva!

Vasárnap reggel fél kilenc körül robbanás történt a hódmezővásárhelyi kórházban. A kórház főigazgatója, Hamvas Ödön az [origo]-nak elmondta, hogy az egyik épület legfelső szintjén lévő laboratóriumban történt gázrobbanás.

A főigazgató elmondása szerint a kórház munkatársai reggel észleltek szivárgást a laboratórium környékén, majd értesítették a műszaki munkatársakat. Ők megnézték a labort, majd éppen kiléptek az ajtón, amikor bekövetkezett a robbanás.

Személyi sérülés nem történt, és mivel a laboratórium a felső szinten volt, így az épület többi részében sem keletkezett kár. Hamvas Ödön elmondta, maga a robbanás ugyanakkor komoly pusztítást okozott. Közlése szerint a tűz végigsöpört a szint helyiségein, az ablakok és az ajtók kiszakadtak. A szinten több tízmillió forintos berendezések is voltak.

Dobson Tibor, az Országos Katasztrófavédelmi Főigazgatóság szóvivője az MTI-nek elmondta: a helyszínre hét tűzoltóautó érkezett, s a mintegy 100 négyzetméteren keletkezett tüzet negyed 10-re eloltották. Dobson Tibor elmondta, hogy a tűz nem terjedt át sem a kórház tetőszerkezetére, sem a padlástér alatt lévő emeletre.

A főigazgató elmondta, hogy a betegek kezelésében és a látogatók fogadása továbbra is változatlan körülmények között folyik. Mindössze annyi történt, hogy a robbanás által érintett épületből más osztályokra helyezték az eddig ott kezelt 18 beteg gyermeket.

Hamvas állítása szerint nem tört ki pánik, a dolgozók fegyelmezettek voltak, és a rendőrség, a tűzoltóság és a katasztrófavédelem munkatársai is gyorsan megérkeztek a helyszínre. A robbanás pontos okát még vizsgálják, és a károk felmérése is zajlik.