Megtalálták a fővárosban eltűnt kislányt

Vágólapra másolva!
Megkerült Budapesten azt a kislány, aki pénteken tűnt el Óbudán; a gyermek elcsavargott. A kislánnyal szemben nem követtek el bűncselekményt.
Vágólapra másolva!

A 13 éves kislányt, aki vélhetően elcsavargott, vasárnap délután találták meg - közölte a Budapesti Rendőr-főkapitányság sajtóügyeletese. Bűncselekményt a sérelmére nem követtek el - tette hozzá Kormos Endre. A gyerek pénteken reggel 8 óra körül indult el otthonról az iskolába, de onnan nem érkezett haza. A kislányt pénteken este kilenc órakor látták utoljára, amikor egy 17 éves fiúismerősével a kaszásdűlői lakótelepre indult.