Igazságos ítéletben reménykedik a zászlóégető

Vágólapra másolva!
Igazságot remél a tárgyalástól M. Giorgio Richard, a három férfi egyike, aki részt vett egy izraeli zászló elégetésében a Tilos Rádió előtti tüntetésen. A 27 éves fiatalember egy vasárnap késő esti televíziós műsorban megerősítette, csupán "homályos emlékei" vannak arról, ami a demonstráción történt, mivel olyan cukorkát kapott egy ismeretlentől, amely kábítószert tartalmazott, s tiszta fejjel már elítéli a zászlóégetést.
Vágólapra másolva!

"Tiszta fejjel elítélem a zászlóégetést, a rasszista megnyilvánulást" - mondta M. Giorgio Richard az MTV A szólás szabadsága című műsorában. Hozzátette, a felvételeket utólag megnézve megdöbbent, maga sem érti ezt a viselkedést. A történtek magyarázataként megismételte a pénteki ügyészi kihallgatáson tett vallomását, miszerint a tüntetésen egy ismeretlen megkínálta őt cukorkával, amiről utólag kiderült, tudatmódosító szert tartalmazott. Édesanyja, aki szintén a műsor vendége volt, megerősítette, hogy fia rosszul lett a cukorkától.

M. Giorgio Richard elmondta: a Tilos Rádióról január első hetéig nem is hallott, azt hitte "Piros Rádiónak" hívják. Közölte, elítéli az antiszemitizmust. "Hazafias patriótának érzem magam" - tette hozzá. "Mindenféle diktatúra ellen vagyok, legfőképpen a bolsevizmus mindenféle árnyalata ellen - mondta.

Az ügyészség kezdeményezte a gyorsított eljárás lefolytatását az ellen a három férfi ellen, akik részt vettek egy izraeli zászló elégetésében a Tilos Rádió előtti tüntetésen. "A Pesti Központi Kerületi Bíróság hétfőn tárgyalja az ügyet. Az ügyész szóban terjeszti elő a vádat, amelynek konkrét tartalma ezért még nem ismert, de minden bizonnyal garázdaság lesz a vádban" - mondta Dobos Gabriella, a fővárosi Főügyészség szóvivője.

A Budapesti Rendőr-főkapitányság (BRFK) csütörtökön vádemelési javaslattal fejezte be az eljárást, amelyet a Tilos Rádió budapesti épülete előtt január 11-én lezajlott demonstráción történt zászlóégetés miatt garázdaság bűncselekménye elkövetése megalapozott gyanúja miatt folytatott B. Miklós 40 éves, M. Giorgio Richard 27 éves budapesti lakosok, valamint F. Zoltán 25 éves, jugoszláv útlevéllel rendelkező férfi ellen.

A Rákosmente Polgári Körök Egyesülése szervezésében 3-4 ezer ember tüntetett a Tilos Rádió épülete előtt. A demonstráció résztvevői a rádióban karácsonykor elhangzottak miatt a médium betiltását követelték, mivel a rádió december 24-i adásában az egyik műsorvezető azt mondta: "kiirtanám az összes keresztényt".

A demonstrálók egy csoportja a helyszínen elégetett egy izraeli zászlót. A rendőrség még január 14-én kezdeményezte B. Miklós és M. Giorgio Richard gyorsított bírósági eljárásban történő felelősségre vonását. A két férfi ellen a Budapesti Rendőr-főkapitányság közösség elleni izgatás bűntette és más bűncselekmények elkövetése megalapozott gyanúja miatt indított eljárást. Másnap azonban szabadlábra helyezték őket, az ügyészség további bizonyítékok beszerzésére utasította a nyomozó hatóságot.

A rendőrség a 168 óra című hetilap, valamint a Magyar Nemzet című napilap fényképfelvételei kedden azonosította a 25 éves, jugoszláv útlevéllel rendelkező F. Zoltánt, aki megalapozottan gyanúsítható garázdaság bűncselekményének elkövetésével. F. Zoltán ellen hétfőn adtak ki körözést, a férfi szerdán önként jelentkezett a rendőrségen és beismerő vallomást tett. A férfi szabadlábon védekezhet, őrizetbe vételét az ügyészség nem tartotta indokoltnak.

Tóth Gábor, a budapesti rendőrfőkapitány bűnügyi helyettesének korábbi tájékoztatása szerint F. Zoltán vallomásában elmondta, hogy az izraeli zászlót ő vitte a helyszínre, és a zászló elégetésével a Tilos Rádióban elhangzott kijelentés ellen tiltakozott. Hozzátette: a nyomozás során az is kiderült, hogy a három férfi nem ismerte egymást, s csak a bűncselekmény kapcsán találkoztak. Egyúttal arról is tájékoztatott: várhatóan nem lesz több gyanúsított a Tilos Rádió előtti tüntetésen történt zászlóégetés ügyében.

(Az [origo] több munkatársa is részt vesz a Tilos Rádió műsorainak készítésében.)