Multicégek is pályáznak defibrillátorra

Vágólapra másolva!
A háziorvosok és önkormányzatok mellett multicégek is pályáznak a kedvezményes áron kapható defibrillátorokra. A Szívügy Alapítvány 1000 darabos készletéből néhány hét alatt elfogyott 150, a hirtelen szívhalál megakadályozására alkalmas készülék. Nagy az érdeklődés az alapítvány által szervezett kurzusokra is, ahol nemcsak orvosok, hanem laikusok, például újságírók és katonatisztek is megfordulnak.
Vágólapra másolva!

A Szívügy Alapítvány múlt év végén hirdetett pályázatot a hirtelen szívhalál megakadályozására alkalmas defibrillátorok kihelyezésére a Magyar Nemzeti Szívalapítvány programjának részeként. Az alapítvány elsősorban önkormányzatok és háziorvosok jelentkezését várja a felhívásra, amelynek keretében kedvezményes áron lehet defibrillátor készülékekhez jutni.

A Szívügy Alapítvány ugyanis vállalja, hogy a támogató cégektől kapott mintegy 1000 darab készülék árának mindössze egyharmadát kell kifizetnie a pályázónak. A pénzt támogatás formájában kell befizetni az alapítvány számára. Van lehetőség részletfizetésre is. A defibrillátor az átadást követő három évig az alapítvány tulajdonában marad, azt követően azonban a használó minden ellentételezés nélkül megtarthatja - mondták az [origo]-nak az alapítványnál.

A pályázatban négy féle készüléket ajánlanak, amelyek között a házirovosoknak szánt defibrillátorok mellett van olyan is, amelyet azok is nyugodtan használhatnak, akik laikusok, azaz semmilyen előképzettséggel nem rendelkeznek. Az árak változóak: a legolcsóbb defibrillátor közel 744 ezer forintba, a legdrágább valamivel több mint 1 millió 123 ezer forintba kerül.

Az alapítvány munkatársa, Vojczek Tibor elmondta, hogy nagy az érdeklődés a pályázatra. Naponta 3-4 készüléket adnak át, az 1000 darabos készletből már elfogyott 150. Vojczek közlése szerint elsősorban önkormányzatok és háziorvosok jelentkeznek. Az önkormányzatok is elsősorban a háziorvosi rendelők számára kérik a defibrillátort - tette hozzá a munkatárs, aki elmondta azt is, a vállalatok számára szintén nyitott pályázatra érkezett jelentkezés nagyobb cégektől, például egy autógyártól és egy hipermarket-lánctól is.

Az egészségügyi tárca korábban jelezte, hogy terveik között szerepel, hogy az utcákon, nyilvános helyeken is legyenek defibrillátorok. Kérdésünkre Vojczek elmondta, hogy egyelőre nem találkozott olyan pályázóval, aki köztéren szeretne ilyen eszközt elhelyezni. Megjegyezte ugyanakkor, hogy a jövőben egy olyan tartódobozt is forgalmazni fognak, amely szükséges az utcai készülékekhez. Ezek a tartók fel vannak szerelve szirénával is, amely akkor szólal meg, ha valaki kinyitja a dobozt.

A Szívügy Alapítvány tréningeket is szervez, amelyen a defibrillátorok alkalmazását oktatják, valamint arra, hogy milyen egyéb elsősegély intézkedésekre van szükség akkor, ha valakit hirtelen szívhalál fenyeget. A tanfolyam díja 20 ezer forint, ebből azonban 15 ezret az alapítvány fizet. Vojczek Tibor elmondása szerint sokan érdeklődnek a kurzusok iránt, amelyeket próbálnak népszerűsíteni a nagyobb rendezvényeken. Jelen voltak például a Sziget Fesztiválon és a kecskeméti repülőnapon is.

A munkatárs kérdésünkre elmondta, hogy nemcsak az egészségügyi szakma dolgozói jelentkeznek a tanfolyamra, hanem egyszerű laikusok is. A kurzusokon találkoztak már újságírókkal és egy alkalommal egy katonatiszttel is.

Forrás: MTI
Szili Katalin tavaly kapott defibrillátort

A defibrillátorok elterjesztésének egyik jele volt, hogy tavaly októberben az egészségügyi miniszter is adományozott egy ilyen készüléket az Országgyűlésnek. Kérdésünkre a parlament sajtóirodáján elmondták, hogy a berendezést az orvosi rendelőben helyezték el. Orvosi rendelés azonban csak hétfőn, kedden és csütörtökön van a parlamentben, így pénteken nem tudtunk választ kapni arra a kérdésre, hogy az elmúlt hónapokban kellett-e bármikor is használni a defibrillátort.

A parlamenten kívül más közintézmények is kaptak életmentő készüléket az utóbbi időben. A Szívügy Alapítvány például a múlt héten adott át a Belügyminisztériumnak öt defibrillátort és öt egészségügyi próbababát, amelyeket a rendőrség, a tűzoltóság és más rendvédelmi szervek kapnak meg.

Az életmentő készülékek terjesztése azt követően kezdődött el a nyugati országok mintájára Magyarországon is, hogy felismerték, a lakosság jelentős részét veszélyeztető hirtelen szívhalál elhárítása, és ezzel a beteg életének megmentése nagyban függ attól, hogy van-e a közelben defibrillátor. A pályázati anyagban szereplő tájékoztató szerint ugyanis az ilyen esetekben az életbenmaradás valószínűsége percenként 10 százalékkal csökken, 12-15 percen túl pedig alig van esély a túlélésre. Évente közel 14 ezer ember veszti életét kórházon kívül bekövetkező hirtelen szívhalálban.

Pethő András