Elítélték a pedofíliával gyanúsított képviselőt

Vágólapra másolva!
Malinák Árpád kunszentmiklósi önkormányzati képviselőt négy év, két hónap börtönbüntetésre ítélte a Kunszentmiklósi Városi Bíróság. Malinákot azzal vádolták, hogy három 13 éves fiút lakására csalt, s ott velük fajtalankodni akart.
Vágólapra másolva!

Bodóczky László, a megyei bíróság elnöke elmondta: a bíróság a vádirattal egyezően Malinák Árpádot bűnösnek találta két kiskorú megrontásában és egy kiskorú megrontására tett előkészületben. A városi bíróság a fő büntetésen túl Malinák Árpádot öt évre eltiltotta a közügyek gyakorlásától is.

A Bács-Kiskun Megyei Bíróság elnöke szerint ez egyértelműen azt jelenti, hogy Malinák Árpád nem lehet önkormányzati képviselő. A nem jogerős, elsőfokú ítélet ellen a vádlott és védője felmentésért fellebbezett. Az ügyész három napi gondolkodási időt kért.

A kunszentmiklósi bíróság ugyancsak elrendelte, hogy Malinák Árpád a jogerős ítélet megszületéséig előzetes letartóztatásban marad. Az ügyész ezzel egyetértett, míg a vádlott és védője e bírósági döntés ellen is fellebbezéssel élt.

Mivel kiskorúak szerepeltek az ügyben, a bíróság zárt ajtók mögött folytatta le a tárgyalást és hirdette ki ítéletét.