Vágólapra másolva!
A bíróság dönti el, mely szerv illetékes kinyomozni, hogy ki fenyegette meg levélben Medgyessy Péter miniszterelnököt. A Budapesti Rendőr-főkapitányság szerda délelőtt továbbította az iratokat a Pesti Központi Kerületi Bíróságnak.
Vágólapra másolva!

Medgyessy Péter miniszterelnököt egy kézzel írt levélben fenyegették meg, amelyre hétfőn bukkantak rá. A miniszterelnöknek címzett küldeményeket minden esetben a Köztársasági Őrezred munkatársai vizsgálják át. Az őrezred, miután mérlegelték a levél biztonsági kockázatát, megerősítette a kormányfő védelmét.

Ne bántsátok Medgyessy Urat!http://forum.origo.hu/forum/forum?act=show&fid=64996

A levelet Budapesten adták fel, így az ügy kedd este átkerült a Budapesti Rendőr-főkapitányságra (BRFK). A BRFK sajtóügyeletese szerdán az [origo]-nak elmondta: mivel a veszélyes fenyegetés a bíróság illetékességi körébe tartozik, szerda délelőtt továbbították az ügyben keletkezett iratokat a Pesti Központi Kerületi Bíróságra (PKKB). A PKKB jelöli ki, mely szerv nyomozzon az ügyben - tette hozzá a BRFK munkatársa.

Sajtóinformációk szerint a fenyegetőző azt írta: "Medgyessy Péter Magyarország uniós csatlakozása idején már nem lesz a köztársaság miniszterelnöke." A levél aláírásánál "Budapest Polgári Körök" szerepel, az utolsó mondat: "Elegen vagyunk, Hajrá, magyarok, hajrá Magyarország!" A polgári körök nyilvántartását is végző Demokrácia Központ ugyanakkor közölte: nyilvántartásukban nem szerepel Budapest Polgári Körök elnevezésű szervezet.