Utazni egyszerűbb lesz, letelepedni nem az EU-ban

Vágólapra másolva!
Könnyebben utazhatunk ugyan a csatlakozás után az Európai Unióban, de a hosszabb idejű külföldi letelepedéshez továbbra is különböző hatósági engedélyekre lesz szükség - írja a Népszabadság. A lap szerint az ezt szabályozó hazai jogszabályokon szigorítani kell majd, mivel ezek jóval megengedőbbek az uniós államokénál.
Vágólapra másolva!

Az uniós csatlakozás után korlátozás nélkül utazhatunk az Európai Gazdasági Térséghez tartozó országokba - vagyis az EU akkor már 25 tagállamába, illetve Izlandra, Liechtensteinbe és Norvégiába -, a hosszabb ottléthez azonban továbbra is engedély kell majd - írja a Népszabadság. Végh Zsuzsanna, a BM Bevándorlási és Állampolgársági Hivatalának főigazgatója a lapnak elmondta: a lakóhely szabad megválasztására csak bizonyos korlátozásokkal lesz lehetőség, uniós állampolgárként is kilencven - esetleg 180 - napig maradhatunk külföldön a helyi hatóságok engedélye nélkül.

Hosszabb idejű tartózkodásra csak igazolhatóan biztos megélhetéssel, egészségbiztosítással és megfelelő lakással rendelkezők kapnak engedélyt, amit azonban közbiztonsági vagy köz-egészségügyi okból megtagadhatnak. Több államban - például Ausztriában és Németországban - még hét esztendeig munkavállalási engedélyre is szükség lesz. A főigazgató szerint indokolt lehet, hogy az ilyen államokból érkező uniós polgárok foglalkoztatását szintén engedélyhez kössék a hazai hatóságok - írja a Népszabadság.

Magyarországon valószínűleg szigorítani kell a harmadik országból érkezők tartózkodását szabályozó rendelkezéseket. Végh Zsuzsanna szerint, míg nálunk három év után adható határozatlan időre tartózkodási engedély, a közösség államaiban ez a kötelező várakozási idő öt esztendő. Több helyen azt is megkövetelik, hogy a letelepedni szándékozó rendelkezzék legalább olyan szintű nyelvismerettel, amely elegendő ügyei intézéséhez. Nálunk ez nincs így. Az uniós államokban szigorúbbak a külföldiek kiutasításával kapcsolatos szabályok is. A döntést mindenütt megtámadhatják bíróság előtt, azonban ez nem halasztó hatályú, vagyis fellebbezés esetén is kitessékelik. Ha a döntést utóbb jogellenesnek látja a bíróság, a hatóság költségére térhet vissza az érintett. A magyar szabályok szerint azonban a kiutasítást a bírósági eljárás jogerős befejezéséig nem hajthatják végre, és ez több év is lehet - derül ki a Népszabadság cikkéből.