Átalakítaná a szociális ellátórendszert a kormány

Vágólapra másolva!
Új szociális törvényt készít a szaktárca, amely jobban igazodik majd a mai társadalmi viszonyokhoz - írja a Népszabadság. A jogszabályra azért van szükség, mert a pénzbeli segélyek és a szociális támogatások jelenlegi rendszere nem elég hatékony. Sokszor pedig azt sem tudják az emberek, hogy milyen támogatásokat igényelhetnének.
Vágólapra másolva!

A szociális tárca tervei szerint nyáron tárgyalhatja a parlament az új szociális törvényt - mondta a Népszabadságnak Szabó Sándorné, a szociális tárca helyettes államtitkára. Korózs Lajos, az Országgyűlés szociális és családügyi bizottságának MSZP-s alelnöke korábban úgy nyilatkozott: baj van a szociálpolitikával. "Valami problémának lennie kell, ha évről évre több pénz jut támogatásokra, az emberek mégis elégedetlenek" - fogalmazott.

Korózs szerint végig kell gondolni, hogy elég hatékonyak-e a pénzbeli ellátások, a segélyezés, a támogatási rendszerek, a kisebb településekre is eljutnak-e a szolgáltatások. A szocialista politikus szerint nem feltétlenül pénzhiány az oka az egyre nagyobb mértéket öltő elszegényedésnek, hanem a rossz és sok helyen párhuzamos intézményi hálózat is csökkenti a szociális támogatások hatékonyságát.

Szabó Sándorné példaként említette, hogy nem változik a szociális támogatásoknál figyelembe vett rászorultsági küszöb - a nyugdíjminimum - értéke, ezért csökkent a rendszeres gyermekvédelmi támogatásra jogosultak köre. Problémát jelent, hogy sokan azt sem tudják, milyen támogatásokat igényelhetnek.